Több tízezer ügynöknév válik elérhetővé szerdán a nyitottaktak.hu oldalon
Szerda délelőtt tízezer számra hozzák nyilvánosságra egykori ügynökök nevét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) új internetes felületén – közölte az MTI. A nyitottaktak.hu oldalt sajtónyilvános eseményen aktiválják délelőtt fél tízkor, amelyen Magyar Péter miniszterelnök és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is részt vesz.
Négy irattípus, ezek közül három válik elérhetővé azonnal
Az aktiválást követően négy, 1990 előtti állambiztonsági irattípus lesz ingyenesen hozzáférhető: a 6-os karton, a B- (beszervezési) napló, a H- (hálózati) adattár és a B-dossziék. Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója szerint szerda délelőtt az első három válik elérhetővé a nyitottaktak.hu oldalon. A keresőfelületen születési adatokra, fedőnévre és mindhárom nyilvánosságra hozott irattípusra lehet majd szűrni.
Mit tartalmaznak az iratok?
A 6-os karton első oldalán személyazonosító adatok – név, születési hely, idő, anyja neve, foglalkozás – olvashatók, a hátoldalon pedig az ügynöki tevékenységgel kapcsolatos adatok, köztük a beszervezés körülményei és motivációja, valamint a hálózati működés időtartama. A B-naplóból kizárólag az 1957 és 1962 közötti időszak maradt fenn. A H-adattárat az 1970-es évektől mágnesszalagokon gyűjtötték, benne az egykori ügynökök személyes adataival és fedőnevével.
Februárban jönnek a B-dossziék
A negyedik irattípust, a B-dossziét a törvény szerint február 25-éig kell nyilvánosságra hoznia a levéltárnak. Ezek hosszabb, jellemzően 20–50 vagy akár több száz oldalas dokumentumok, amelyek a tartótiszt szemszögéből részletesen tartalmazzák az ügynök életútját a kiszemeléstől a beszervezésen és az ügynöki tevékenység értékelésén át az elbocsátásig.
Többnyire „kisemberek” nevei kerülnek ki
Becslések szerint a Rákosi- és a Kádár-rendszer négy évtizede alatt közel 150 ezer ügynököt foglalkoztathatott az állambiztonság, ám közülük csupán egyharmaduk neve ismert, részletes információ pedig csak mintegy 10 százalékukról van. Cseh Gergő Bendegúz szerint 1956-ban és a rendszerváltás során sok irat elveszett, a maradékot 1997-ig, a Történeti Hivatal létrejöttéig a Belügyminisztériumban őrizték, ahol nem érvényesült civil, szakmai kontroll. A most nyilvánosságra kerülő több tízezer név többnyire „kisembereket” takar – kocsmárosokat, vendéglátósokat, szállodai dolgozókat, boltosokat, buszvezetőket, vasutasokat vagy a határban dolgozó gazdákat.
