Kezdőlap Sport Folytatjuk a közös munkát – cáfolja távozását a Vasas edzője

Folytatjuk a közös munkát – cáfolja távozását a Vasas edzője

által Tamas
Folytatjuk a közös munkát – cáfolja távozását a Vasas edzője

„Folytatjuk a közös munkát” – cáfolja távozását a Vasas edzője

Cáfolta távozásáról szóló híreszteléseket a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője, Erős Gábor a klub hivatalos honlapján szombaton.

A magyar sajtóban több helyen is megjelent, hogy lemondott a szakember. Erős Gábor nem jelent meg a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, helyette másodedzője, Ferenczi István nyilatkozott, miután az NB I 10. fordulójának pénteki mérkőzésén az MTK Budapest 1-0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast.

Egyes értesülések szerint a mérkőzést követően szóban jelezte lemondási szándékát, más beszámolók belső feszültségekre hivatkozva számoltak be távozásáról. Az egyik sportcsatorna úgy tudta, a klubvezetés egyelőre nem fogadta el a szakember szóbeli lemondását.

Erős Gábor szombaton 12.30-as keltezéssel nyilatkozott a Vasas hivatalos honlapján, és cáfolta a híreszteléseket. Elmondása szerint természetesen rendkívül csalódott volt a mérkőzés után, sok mindennel elégedetlen volt, és ennek hangot is adott, de szó sincs arról, hogy bármilyen belső feszültség vagy konfliktus lenne az öltözőben.

Hozzátette: a vezetőség és a csapat részéről is abszolút él a bizalom felé, az eredményekkel sincs probléma, folytatják a közös munkát.

A Vasas tíz mérkőzéséből négyet megnyert, három döntetlen mellett három vereséget szenvedett, és 15 pontjával a forduló előtt a második helyen állt.

Ezt is kedvelheted