Öt évre kitiltották Európa stadionjaiból a Ferencváros egyik szurkolóját
Öt évre kitiltották Európa stadionjaiból a Ferencváros egyik szurkolóját az AC Milan elleni Európa-liga-mérkőzés előtti milánói események miatt. A Fradi ultrái a mérkőzés előtt a milánói dóm előtt gyűltek össze, ahol kirekesztő rigmusokat skandáltak, és a háborús bűnös Benito Mussolinit éltették.
Az eset komoly visszhangot váltott ki. Az olasz hírügynökség beszámolója szerint az egyik szurkoló komoly büntetést kapott: a San Siro forgókapuinál tartózkodó 50 éves magyar állampolgár ellen az úgynevezett Macino-törvény alapján indult nyomozás, amely kimondja, hogy a faji, etnikai, nemzeti és vallási gyűlölet megnyilvánulása törvénybe ütközik.
A beszámoló szerint a diszkriminatív szervezetekhez kapcsolódó szimbólumok nyilvános viselése miatt lefoglalták a Mussolinit ábrázoló trikót, a drukker pedig öt évig nem léphet be egyetlen olyan sportlétesítménybe sem Olaszországban és az Európai Unió többi tagállamában, ahol labdarúgó-mérkőzéseket rendeznek. A rendőrség további nyomozást folytat a dóm előtt elkövetett egyéb bűncselekmények elkövetőinek azonosítása érdekében.
Kubatov Gábor: aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke péntek délután közzétett videóban reagált a történtekre. Mint mondta, tizenöt éve küzdenek a kirekesztés ellen, és a mérkőzés előtt több ezer e-mailben figyelmeztették a szurkolókat a viselkedési szabályokra.
Hozzátette, a felelősség alól senkit nem ment fel az, hogy az eset nem a stadionban, hanem a főtéren történt. „Aki a Fradi sálát felköti a nyakába, az a Ferencvárost képviseli. A lelátón, a metrón, a milánói főtéren – bárhol a világon. Nézzétek meg a mai lapokat. Sehol nem az áll, hogy x vagy y kiabált. Az áll ott, hogy a Ferencváros szurkolói. Aki ilyet tesz, nehéz helyzetbe hozza a klubunkat. Nektek pedig, akik ezt ott a tömeg közepén néhányan elkezdtétek, azt üzenem, el sem tudjátok képzelni, mekkora kárt okoztatok a Ferencvárosnak. Ma egész Európának arról kellene beszélnie, hogy a Fradi bevette a San Sirót. Ehelyett arról is beszél, ami a Dóm téren történt. A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól és attól a több ezer tisztességes szurkolótól, akik ott voltak” – mondta a klubelnök, aki szerint ne is jöjjön meccsre, aki nem tud viselkedni.
