Miért tartott 300 ezer évig feltalálni a vécét?
Az emberi innováció lassúságának okait vizsgálja Adam Mastroianni kísérleti pszichológus, aki szerint az ember evolúciósan nem arra fejlődött ki, hogy új dolgokat találjon fel. Mint fogalmazott, az innováció rövid távon rossz stratégia volt: mindaz, ami az új tudás felfedezéséhez szükséges, inkább rontotta volna a túlélési esélyeket abban a vadászó-gyűjtögető környezetben, amelyhez alkalmazkodtunk.
A szakértő könyvében az innováció egyes lépéseit járja körbe, és azt vizsgálja, miért nem csináljuk ezeket ösztönösen. Első lépésként a tudás hiányosságainak felismerését említi, ami elsőre egyszerűnek tűnik, valójában azonban az emberi agy nagyon jó abban, hogy elfedje az ismereteink hiányosságát. Ha állandóan azon gondolkodnánk, mi mindennel nem vagyunk tisztában, végtelen tér nyílna meg előttünk, ez pedig lebénítana minket.
Hatékonyabb módszer, ha megpróbáljuk minél pontosabban megtippelni, mi fog történni, majd összehasonlítjuk azzal, ami valójában történik, és idővel csökkenteni próbáljuk a kettő közötti távolságot. Ez azonban olyan magyarázatokhoz vezet, amelyek elég jók a túléléshez, de nem feltétlenül kielégítőek. Például viszonylag hamar rájöttünk, hogy a lelökött pohár leesik, de arra sokáig nem volt válaszunk, miért történik ez. Ha a pohár néha felfelé esett volna, talán elgondolkodtunk volna rajta, de mivel mindig lefelé esett, nem volt szükség a megértésére.
Az innovációt számos kognitív akadály nehezíti
A felfedezés útjában számos további kognitív akadály áll, amelyek leküzdése elsőre furcsának, sőt ostobaságnak tűnhet. Ahhoz, hogy feltaláljunk dolgokat, hinnünk kell abban, hogy több tudás révén jobbá tehetjük a világot, és aktívan keresnünk kell az igazságot – márpedig nem erre fejlődtünk ki. Nyitottnak kell lennünk a furcsa ötletekre is, ami szintén veszélyes lehet.
Mastroianni szerint hiába értünk el a közelmúltban számos áttörést, a tudományos fejlődés jelenleg lassul, és egyre nehezebb új találmányokkal előállni. Ennek oka, hogy nem értettük meg a felfedezések alapvető működését. Ha az innovációt központilag megtervezhető, előre kitalálható és gondosan megszervezhető dolognak tekintjük, sosem fogunk érdekes, új dolgokat kitalálni. A legnagyobb áttörések ugyanis definíció szerint azok, amelyekre nem számítottunk, és amelyek felborították korábbi feltételezéseinket.
A tudományos infrastruktúra és az elszámoltathatóság hatása
A jelenlegi tudományos infrastruktúra arra az elképzelésre épül, hogy tudjuk, mik az elvégzendő munkák, és kiknek kell azokat elvégezniük. Ez azonban olyan eredményeket hoz, amelyek nagyon hasonlítanak a korábbiakhoz, ahelyett hogy új dolgokat fedeznénk fel.
Sok országban a második világháború után volt egy rövid időszak, amikor megértettük a tudomány erejét, és hittünk abban, hogy a társadalom javára fordítható – csak hagyni kellett a tudósokat dolgozni, remélve, hogy a befektetés megtérül. Idővel azonban megjelent az elszámoltathatóság igénye, és azzal, hogy ezt a területet elszámoltathatóbbá tettük, egyúttal csökkentettük a produktivitását is. Felmerül a kérdés, hogy a kutatók emiatt kevésbé mernek-e kockázatos, bizonytalan kimenetelű kérdésekkel és kísérletekkel foglalkozni.
