Kezdőlap Vegyes Hanta fiú gyerekszínésze raboktól kapott leveleket

Hanta fiú gyerekszínésze raboktól kapott leveleket

által Tamas
Hanta fiú gyerekszínésze raboktól kapott leveleket

„Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok” – a Hanta boy gyerekszínésze a reflektorfény árnyoldaláról

Justin Cooper, akit a magyar közönség leginkább a Hanta boy című, Jim Carrey főszereplésével készült vígjátékból ismer, a Not So Little Rascals podcast vendégeként idézte fel, milyen volt nyolcévesen híressé válni. A most 37 éves egykori gyerekszínész elmondta, hogy traumatikus élményként élte meg, amikor a film megjelenésével hirtelen a reflektorfénybe került.

Cooper négyéves volt, amikor megkapta első szerepét, a Hanta boy forgatásának idején pedig nyolcéves. A vígjáték 1997-es bemutatása után váratlan helyekről érkeztek rajongói levelek a család otthonába, amelyeket a szülei jobbnak láttak nem megmutatni neki.

„Édesanyám csak később mondta el, hogy csomó levelet kaptam börtönökből, amit szándékosan elrejtett előlem. Konkrétan felnőtt férfi rabok írtak, hogy elmondják, mennyire rajonganak értem, és milyen cuki gyereknek tartanak” – idézte fel a beszélgetésben.

A színész hozzátette, rendkívül hálás édesanyjának, amiért igyekezett óvni őt a színészi szakma árnyoldalaitól. Elmondása szerint édesanyja sosem hagyta egyedül őt egy felnőttel sem, bármelyik forgatáson voltak éppen, ami Cooper szerint a legtöbb gyerekszínész szüleire nem volt jellemző. „Akkoriban a legtöbb szülő csak lerakta a gyerekét azzal, hogy »Csináld csak, amit mondanak neked, szia!«. Az én anyám nem volt ilyen” – fejtette ki.

Az édesanyja azonban a figyelmet nem tudta megakadályozni: Cooper visszaemlékezése szerint alig tudta elhagyni az otthonát, mert amint felismerték az utcán, emberek tucatjai gyűltek köréjük autogramot kérve.

Ezt is kedvelheted