Bámulatos fotókon a gímszarvasok őszi násza
A gímszarvasok nászidőszakát a természetfotósok az idei évben is szemmel és füllel követték, a találkozásokról pedig gyönyörű fotók is születtek.
A szeptemberi alkonyat hűvös, nyirkos leple lassan rátelepszik az erdőkre. A fák lombjai között már megvillannak az ősz első sárgás levelei, és a levegőben ott kering a fanyar avarillat, keveredve a gímszarvasok nehéz, pézsmás szagával. Ez az év legtitokzatosabb és legősibb időszaka: a gímszarvasok násza, a szarvasbőgés.
A hűvösebb, párás időben, főként alkonyat tájékától szinte egész éjszaka hallani a gímszarvas bikák szerelmes hívó szavát, de gyakran fényes nappal is hangjukkal telik meg az erdők rengetege. A nász idején a kifejlett gímbikák jellegzetes bőgésükkel hívják fel a nőstények figyelmét. A szarvasbika hangja tulajdonképpen a tehenek, vagyis a nőstény szarvasok terelgetését szolgálja, és jelzés a többi bikának arról, hogy ki az úr.
A bikák a bőgés alapján szereznek információt egymás testi erejéről, elszántságáról és pozíciójukról. A bőgés csak az első fázis, a versengő bikák több szinten is megmérettethetnek. Ha a hang alapján a trónkövetelő úgy véli, hogy a hárem urával egy súlycsoportba tartozik, felkeresi legyőzendő ellenfelét. A személyes találkozás során felmérik az erőviszonyokat egy párhuzamos séta során. Ha itt sem dől el egyértelműen, hogy melyikük az erősebb, összecsapnak az agancsok és megkezdődik a birkózás.
Németh Dániel Vas megyében követte szemmel a gímszarvasok nászidőszakát. Elmondása szerint ez a szeptember pozitív csalódás volt, hisz a pusztító aszály ellenére végül élménydús ősz kezdeti eseményeket hozott. Azt tapasztalta, hogy az állatok viselkedésén is érezhető volt a változás: még a fő bőgés alatt is alig akartak sötétedés előtt kimozdulni a sűrű biztonságából. Célja volt vagány bunyós képet készíteni, de ez elmaradt, csak pár fiatal próbálkozását sikerült lencsevégre kapni. Hozzátette, hogy nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy igyekezzünk tenni környezetünkért.
Dornics Ákos Somogyban és a Pilisben volt részese a gímszarvasok nászának. Az idei bőgést szerinte egyetlen mondat jellemezte a legjobban: a víz az úr. Az óriási aszály, a hosszan tartó hőség, az eső hiánya és a rengeteg rovar nemcsak az embereket, hanem az erdő élővilágát is komoly próbatétel elé állította. A kiszáradt talaj és a fogyatkozó vízforrások miatt az állatok számára minden korábbinál fontosabbá váltak azok a helyek, ahol még vizet találtak. Az idei nász lassabban indult, és összességében sem volt olyan intenzív, mint a korábbi években. Szeptember végére egyre halkabbá vált az erdő, de a nász időszaka még nem ért véget: hamarosan a dámszarvasok násza, a barcogás veszi át a helyét.
Joó Gábor az idei szarvasbőgést főként a Bakonyban követte figyelemmel. Tapasztalatai szerint a bőgés nehezebben indult, és összességében rövidebbnek, gyengébbnek tűnt a tavalyinál. Ebben szerepet játszhatott az elhúzódó nyári meleg és a szárazság is. Több területen vizet vittek ki a vadnak. A bikák sokszor hamar visszahúzódtak a sűrűbe, és ott folytatták a bőgést, este későn jöttek ki, ezért délután fotózni különösen nehéz volt. Ennek ellenére sikerült néhány szép pillanatot megörökíteni: bőgő bikákat a tehenek mellett, illetve rivalizáló állatokat is. Fotósként úgy látta, hogy a tavalyi évhez képest nehezebb és kevésbé látványos bőgésben volt része azokon a bakonyi területeken, ahová rendszeresen jár.
