Így mondatták le Rákosit a forradalom előtt
Formailag önként mondott le Rákosi Mátyás a főtitkári tisztségről 1956. július 18-án, egészségügyi állapotára, valamint a személyi kultusz és a szocialista törvényesség terén elkövetett „hibáira” hivatkozva. Lemondó nyilatkozatában így fogalmazott: „Kérelmemnek egyik indítéka, hogy 65 éves vagyok, és betegségem már két éve kínoz, mind súlyosabbá válik, és akadályozza a KB első titkárának tisztségén végzett munkámat. Ezenkívül a személyi kultusz és a szocialista törvényesség terén elkövetett hibáim megnehezítik a pártvezetőség számára, hogy a Párt figyelmét teljes egészében az előttünk álló feladatokra összpontosítsa.”
A térség 1945 után gyakorlatilag teljes egészében a Szovjetunió befolyási övezetébe került, az államszocialista átalakulás pedig 1948/1949-re mindenütt egypártrendszerhez vezetett. A politikai ellenfelekkel való leszámolás és a párton belüli tisztogatások eredményeként az 1948–1953 közötti időszakra leginkább a „sztálini terror” kifejezés illik. Ennek kulcsfigurái Magyarországon Rákosi, valamint Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József voltak. A terror legfontosabb eszköze az Államvédelmi Hivatal volt. A Rákosi-korszak halálos áldozatainak száma nem ismert, az ítélettel vagy anélkül internáltak és kényszermunkára hurcoltak száma 40-50 ezer főre tehető, politikai perekben legkevesebb 200 embert ítéltek halálra és végeztek ki.
Sztálin 1953-as halála és Hruscsov beszéde láncreakciót indított el, az enyhülési politika a keleti blokk országainak többségét is elérte. Rákosi 1953-ban kénytelen volt Nagy Imrét kinevezni miniszterelnökké. Nagy Imre hazaengedte a kényszerrel kitelepítetteket, felszámolta a kényszermunkatáborokat, és megkezdődött a Rajk-per során elítéltek részleges rehabilitációja. Miniszterelnöksége alatt relatív szólásszabadság valósult meg: 1955-ben megalapították a Petőfi Kör értelmiségi vitafórumot, amelynek fontos szerepe volt az 1956. október 23-i tüntetések megalapozásában. Rákosi ugyanakkor Moszkvába utazott, ahol elérte, hogy Nagy Imrét „jobboldali elhajlónak” minősítsék, és eltávolítsák a miniszterelnöki székből; helyét Hegedüs András vette át.
Rákosi eltávolítása után a Szovjetunióba utazott, ahonnan már soha többé nem térhetett haza. Helyét a párt és az ország élén legközelebbi munkatársa, Gerő Ernő vette át. A forradalom kitöréséhez bel- és külpolitikai események is hozzájárultak. 1956. október 6-án a Kerepesi úti temetőben 200 ezer ember jelent meg Rajk László és kivégzett társai újratemetésén, így a temetés politikai demonstrációvá változott. A legjelentősebb nemzetközi előzmény a poznańi tömegtüntetés volt június 28-án; a felkelést elfojtották, a válságot politikai szinten rendezték, az addigi pártvezetés lemondott, helyére a reformistának tartott Władysław Gomułka érkezett.
A lengyel események azt a látszatot keltették, hogy elérhető egy vértelen politikai fordulat Magyarországon is. Október 22-én a magyarországi egyetemek küldöttei a budapesti Műegyetemen elhatározták, hogy másnapra szimpátiatüntetést hirdetnek, helyszínként Bem József szobrát választva. Itt elfogadták a 16 pontot is, amelynek elsője az összes szovjet csapat azonnali kivonását követelte Magyarországról. Október 23-án az első események Debrecenben történtek: reggel a Debreceni Egyetem diákjai tüntettek, majd a belvárosi pártszékházhoz vonultak. Az állambiztonság beavatkozása után az addig békés megmozdulás véressé vált: este hat óra tájban a tömegbe lőttek, a debreceni sortűznek két halálos áldozata és több mint egy tucat sebesültje volt. Ugyanaznap este 9 óra körül eldördültek az első lövések Pesten is a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházánál – kitört a forradalom.
