Hat év után hallható Siklósi Örs utolsó, kiadatlan AWS-dala
Hat évvel a rögzítése után először válik hallhatóvá a közönség számára az AWS 2021-ben elhunyt énekese, Siklósi Örs utolsó kiadatlan hangfelvétele, a Szellemidézés. A dalt 2020-ban, egy évvel az énekes halála előtt vették fel.
A zenekar közleménye szerint a dal egy személyes tragédia történetét dolgozza fel: a veszteség pillanatát, az azt követő haragot és tehetetlenséget, valamint azt a kétségbeesett vágyat, hogy még egyszer megszólíthassuk azt, akit elveszítettünk.
A Szellemidézést 2020. június 1-jén rögzítették, amikor az AWS tagjai következő nagylemezük demofelvételein dolgoztak. A tervezett album azonban Siklósi tragikus halála miatt már nem készülhetett el az eredeti formájában.
Az énekes halálakor három olyan dal maradt hátra, amelyek énekfelvételei már elkészültek, így a zenekar utólag is be tudta fejezni őket. Elsőként az Emlékszem jelent meg, nem sokkal Örs elvesztése után, majd ezt követte az Útvesztő. A két dal befejezése azonban érzelmileg rendkívül megterhelő volt a zenekar számára, ezért a harmadik szerzeményhez, a Szellemidézéshez már nem tudtak hozzányúlni.
Brucker Bence, az AWS gitárosa elmondta: Örs elvesztése után elsőként az Emlékszem című dalt jelentették meg, de akkoriban minden annyira gyorsan történt, hogy szinte fel sem fogták, mi történik velük. Később, amikor az Útvesztő videóklipjét forgatták, azt érezték, hogy elfáradtak, és időre van szükségük. A dalok utómunkája és a videók elkészítése során számtalanszor meg kellett hallgatniuk ugyanazokat a felvételeket, és újra meg újra szembesülniük a dalszöveggel, ami egy ilyen helyzetben különösen megterhelő volt.
Hozzátette, a dal születésekor Siklósi még nem tudott arról, hogy daganatos beteg. Mint mondta, fontosnak tartja elmondani, hogy amikor Örs ezeket a szövegeket írta, még nem tudott a betegségéről, amikor pedig felénekelte őket, ugyan voltak már tünetei, de diagnózisa továbbra sem. A dalszövegek ismeretében ez számára a mai napig egészen megdöbbentő.
A Szellemidézéshez hosszú évekig nem nyúltak hozzá, de mindig tudták, hogy egyszer be szeretnék fejezni, hiszen korábban ezt ígérték a közönségüknek is. A visszatekintés természetesen szerves része a jubileumi évüknek, ezért gondolták úgy, hogy most jött el az ideje, hogy eleget tegyenek ennek a régi tartozásuknak.
A közlemény szerint a Szellemidézés története különösen személyes. Örsben a dal születésének időszakában fogalmazódott meg a gondolat, hogy ne csak kizárólag saját érzéseiről és tapasztalatairól írjon, hanem a zenekar többi tagjának történeteit is megörökítse. Ez a szerzemény az AWS basszusgitárosáról, Schiszler Somáról szól, aki tragikusan fiatalon veszítette el édesanyját.
A szöveg a veszteség konkrét estéjét idézi fel, és azt a nyers, ösztönös fájdalmat, amelyben a gyász haraggal, tehetetlenséggel és a búcsú elfogadásának képtelenségével keveredik. Azt a pillanatot, amikor az ember még minden erejével visszatartaná azt, akit elveszített, mert annyi mindent szeretne még elmondani neki.
Az AWS idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, ennek apropóján november 14-én adnak jubileumi koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
