„Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
A Külügyminisztérium hétfőn késő este jelentette be, hogy bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botondnak, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának a megbízatását. Velkey György államtitkár közlése szerint csak napokkal korábban értesültek arról, hogy a szélesebb közönség számára elsősorban a Partizánról ismert külügyi szakértő éveken át munkakapcsolatban állt az Orbán-kormánnyal.
Feledy cége, a Belgiumban alapított Red Snow Publishing and Consulting VOF 2023 végétől három szerződést kötött a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériummal uniós döntésekkel, kül- és szakpolitikai kérdésekkel kapcsolatos elemzések, hírösszefoglalók készítésére, valamint konzultációk nyújtására, összesen mintegy 84,2 millió forintos összegben. Feledy elmondása szerint őt is meglepte, amikor a piaci megkeresések és a Partizánnál folytatott munkája mellett 2023-ban az ÉKM is hozzájuk fordult. „Arra jutottam, hogy leszerződöm: olvashassanak egy-egy valós, realista elemzői szemléletre épülő anyagot, amit az utolsó ciklusra szolgalelkűvé vált kormányzati think tankek biztosan nem mertek volna leírni” – tette hozzá. „Tiszta szívvel dolgozom továbbra is azon, hogy végbemenjen az országban rendszerváltás” – írta, majd egy Magyar Péternek válaszoló kommentben arról is beszélt, hogy 2024 óta a Tisza Párt csapatával is dolgozott.
A miniszterelnök szerint nehéz volt a külügyi intézet vezetőjének elbocsátása, hiszen jó szakember. Azért kellett mégis meglépni, mert „a rendszerváltás után nem tölthet be senki vezetői pozíciót a Tisza-kormány alatt, aki eltitkolja, hogy az előző kormánytól, jelesül Lázár János minisztériumától 84 millió forint közpénzt kapott közbeszerzés nélkül, ráadásul úgy, hogy még a választások környékén is 19 millió forint érkezett hozzá.”
A Feledy cége által a Lázár-féle minisztériumnak és a Tiszának egyszerre végzett elemzői munkáról és az elbocsátás körülményeiről Keszthelyi András politikai tanácsadót kérdezték, aki az utóbbi években a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség kampányait segítette, míg a 2000-es években Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közeli tanácsadójaként dolgozott. Keszthelyi kijelentette: Feledy Botond kiváló külpolitikai elemző, és eddigi munkássága alapján nincs ok vitatni a szakmai integritását, így azt az állítását sem, hogy a minisztériumi munka esetében is a lelkiismerete szerint járt el, és saját szakmai mércéjéhez, nem pedig a megrendelő igényeihez igazította az elemzéseit. „Semmiképpen sem gondolom például azt, hogy Lázár Jánoséknak orosz- vagy Putyin-párti szemszögből elemezte volna az ukrajnai háborút” – szögezte le.
Arra a kérdésre, mennyire egyedülálló, hogy egy elemző véleményére a szembenálló politikai oldalak egyaránt adnak, Keszthelyi azt válaszolta: van rá példa, de valóban nagyon ritka. Szerinte Török Gábor olyan jelensége a magyar közéletnek, akire mindkét oldal odafigyel, még ha ezt nem is ismeri el vagy tűzi a zászlajára. Ez az eset azt mutatja, hogyha valaki hosszú távon, jól dokumentáltan független és releváns álláspontot tud képviselni, nem pedig a mindenkori kormánynak vagy ellenzéknek akar állandóan megfelelni, akkor elérhető ez a státusz. Hozzátette: a legutóbbi választási kampányban a Medián közvélemény-kutatóra és vezetőjére, Hann Endrére is odafigyelt mindkét oldal, bár ellenkező előjellel kommentálták a tevékenységét.
A Külügyminisztérium és Magyar Péter is kiemelte, hogy Feledy remek külpolitikai elemző. Az elbocsátás okaként azt jelölték meg, hogy a külügyi intézet élére való kinevezése előtt nem vallotta be a Lázár-féle minisztériummal több mint két évig folytatott munkát, illetve az ebből befolyt bevételét.
