Kezdőlap Technológia Megoldások a holnapért – újra versenyt hirdet a Samsung

Megoldások a holnapért – újra versenyt hirdet a Samsung

által Tamas
Megoldások a holnapért – újra versenyt hirdet a Samsung

Megoldások a holnapért – ismét versenyt hirdet a Samsung

A Samsung és az EdisonKids hetedik alkalommal hirdeti meg a Megoldások a holnapért kihívást, amelyre 7–12. osztályos diákok és tanáraik jelentkezhetnek. A verseny idén három kategóriában – a jövő iskolája, egészség és sport, valamint fenntartható megoldások – várja a problémamegoldó ötleteket.

A kihívás alapja a Samsung globális stratégiai társadalmi felelősségvállalási programja, a Solve for Tomorrow, amely 2010-ben indult az Egyesült Államokban. Azóta világszerte 68 országból több mint 2,8 millió diák vett részt benne. Magyarországon 2021 óta van jelen a kezdeményezés.

A jelentkező csapatoknak egy általuk választott kategóriához kapcsolódóan kell bemutatniuk egy problémát és arra megoldási javaslatot adniuk. Elég a szűkebb környezetben szétnézni, de globális téma is hozható; a lényeg, hogy a csapatok elmondják, min javítanának, és hogyan tennék azt.

A versenyre maximum 2 perces videó beküldésével lehet jelentkezni 2026. november 25-ig. Az ideális csapatméret 2–4 fő plusz egy tanár, és a csapattagoknak egy intézményben kell tanulniuk. Jelentkezéskor még nem kell minden részletnek készen lennie, a képzés során szakértők segítenek részletesen kidolgozni az ötletet és a megoldási javaslatot.

A diákok a kihívás során megismerhetik a tervezői gondolkodás módszertanát, kommunikációs workshopon vehetnek részt, tanulhatnak a tudatos AI-használatról és a jövőkutatásról, valamint pályaorientációs segítséget is kapnak. A tanárok külön támogatást kapnak, és generációs, illetve gyermekjogi workshopon is részt vehetnek.

A három nyertes csapat, az őket kísérő tanárok és iskolájuk összesen 6 millió forint összértékben választhatnak Samsung eszközöket a cég webáruházából. A győztes csapat tagjai együtt 1 millió 200 ezer forint, az iskola 1 millió forint, a tanár pedig 500 ezer forint értékben választhat Samsung termékeket.

A program korábbi évadaiban dobogós helyezést ért el többek között egy autizmus spektrumzavarral élő gyermekek számára készült interakciós könyv és felkészítő anyag, a mesterséges intelligenciával működő, oktatást segítő avatártanárok létrehozása, valamint egy körforgásos megoldás az üres csomagolások tisztításával és hűtő- vagy melegen tartó zsákká alakításával.

A programban a diákok saját kreativitásukkal dolgoznak azon, hogy jobbá tegyék a jövőt, miközben megmutatják, miként állítható a technológia a társadalom és a közösségek szolgálatába – mondta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

Ezt is kedvelheted