Így halt meg Radetzky tábornagy, az öreg katona
Joseph Wenzel Radetzky 76 évig szolgálta katonaként a Habsburgokat. Nagylelkű volt a legyőzöttekkel szemben, katonái pedig rajongtak érte.
Amikor valakire azt mondjuk, egész életét valamely ügynek szentelte, általában képletesen beszélünk, különösen, ha egy 91 évet megélt emberről van szó. Radetzky esetében azonban ez szó szerint igaz: 15 éves korától szinte halála napjáig állt az osztrák hadsereg szolgálatában.
A grófi családba született Radetzkyt apja halála után nagyapja nevelte, majd katonai pályára lépett, amikor 1781-ben nagyapja is meghalt. Három évvel később már kadétként szolgált egy Gyöngyösön állomásozó ezredben, két évre rá alhadnagyi, újabb egy évvel később pedig főhadnagyi rangot kapott.
Öt golyó találta el
A tűzkeresztségen az 1787–1791-es osztrák–török háborúban esett át. Alig ért véget ez a konfliktus, elkezdődtek a Franciaország elleni háborúk. Radetzky 1792-től Németalföldön és a Rajna vidékén, majd 1796-tól Itáliában harcolt, ahol egyenesen a fiatal Napóleontól tanulhatott a modern hadviselésről.
Többször is bizonyította nemcsak kiváló taktikai érzékét, hanem személyes bátorságát is: lovas egységének élén merész rohamokat vezetett, bár ezek sokszor csak a még súlyosabb vereség elkerüléséhez voltak elegendők. Egyszer így sikerült megmentenie parancsnoka, Beaulieu tábornok életét.
Az 1798-ban kirobbant második koalíciós háborúban újra az itáliai hadszíntéren harcolt, több sebesülést is szerzett, Marengónál például öt golyó találta el. Előléptették egy vértesezred parancsnokává, 1801-ben pedig Mária Terézia-renddel tüntették ki.
Bár mindig hősiesen igyekezett teljesíteni feljebbvalói parancsait, sokszor próbálta jobb belátásra bírni az osztrák hadsereg elavult nézeteket valló főtisztjeit, kevés sikerrel. A rövid békés időszakokban is a hadművészet klasszikusait tanulmányozta, és 1809-ben úgy tűnt, végre lehetőséget kap elképzelései megvalósítására: az újabb megsemmisítő vereségek hatására I. Ferenc császár vezérkari főnökké nevezte ki. Reformterveinek többsége azonban elbukott a kincstár ellenállásán, így 1812-ben lemondott posztjáról.
Az erőviszonyok ennek ellenére lassan Ausztria malmára hajtották a vizet, és amikor 1813-ban újra kitört a háború, Radetzky a koalíciós erők főparancsnoka, Schwarzenberg herceg vezérkari főnökeként könyörtelenül kihasználta Napóleon meggyengülését. Fontos szerepe volt a döntő győzelmet hozó lipcsei csata taktikájának kidolgozásában, illetve a Franciaország elleni hadjárat kivitelezésében. Részt vehetett az 1814. március 31-i párizsi bevonuláson, majd a bécsi kongresszuson is, ahol közvetített Metternich és I. Sándor cár között.
Úriemberként viselkedett a legyőzöttekkel
Ez már elég szép karrier lett volna a legtöbbeknek, így gondolták a rivális főtisztek is, akik 1829-ben megpróbálták nyugdíjaztatni Radetzkyt, ám a császár kitartott mellette, és bár reformjait ekkoriban sem hajtották végre, kinevezte Olmütz parancsnokának.
Amikor aztán újra viharok rázták meg a császárságot, Radetzkyre megint számítani lehetett. 1831-ben Itáliába küldték, hogy leszámoljon a forradalmi mozgalmakkal. Leverte a Pápai Állam elleni felkelést, majd 1834-ben az itáliai osztrák erők főparancsnoka lett. Megkapta a tábornagyi rangot, de újabb reformtervezeteit megint visszadobta a bécsi udvar, és elegendő pénzt sem kapott, így az 1848-ban kitörő forradalom idején csapatai rossz helyzetben néztek szembe a felkelőkkel és a szárd-piemonti erőkkel.
Az első hónapokban visszavonulásra kényszerült, de aztán ellentámadásba lendült, döntő győzelmeket aratva előbb Custozzánál, majd 1849-ben Novaránál. A sikerekben jelentős szerepe volt annak, hogy Radetzky ekkor is személyesen vezette csatába a katonáit, akik bálványozták az idős tábornagyot.
A győzelem után Ferenc József a Lombard–Velencei Királyság alkirályává nevezte ki Radetzkyt, aki ugyan egész életében forradalmárok ellen harcolt, mégsem viselkedett kegyetlen despotaként. Még az olaszok is kénytelenek voltak elismerni, hogy úriemberként viselkedett velük: többször is szabad elvonulást engedett ellenségeinek, alkirálysága idején pedig a forradalom egykori vezérei is békében élhettek Itáliában.
Radetzky 1857-ig szolgálta a császárt, és 1858-ban egy lovasbaleset következtében halt meg 91 évesen. Öröksége nem volt maradandó: hadserege már az 1859-ben kitört újabb itáliai háború idején teljesen szétesett, és minden egyes komolyabb ütközetben vereséget szenvedett.
