Vitézy: Ötszörösére emeljük az útfelújítások keretét
Megkezdődött a 7-es főút Siófok és Zamárdi közötti szakaszának felújítása. A munkálatokkal párhuzamosan Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter megerősítette, hogy a 2027-es költségvetésben ötszörösére emelték az országos közúthálózat felújítására szánt forrásokat.
A nyári főszezon lecsengése után a Magyar Közút saját szakembereivel és gépláncával végzi a munkálatokat a töreki bekötőút csatlakozásának térségében – derül ki a miniszter november 7-ei Facebook-bejegyzéséből. A beavatkozás során több szakaszon gépi burkolatmarást, új aszfaltréteg építését és padkarendezést hajtanak végre.
A forgalom fenntartása érdekében szakaszosan dolgoznak, de az arra közlekedőknek félpályás korlátozásra, jelzőőrös forgalomirányításra és időszakos torlódásokra kell számítaniuk.
Vitézy Dávid szerint amíg Lázár János minisztersége alatt a Mészáros-féle autópálya-koncesszióra évente több százmilliárd forint ment el, addig a meglévő hálózatra állami, kormányzati forrásból alig költöttek. A miniszter kiemelte: a cél, hogy ne csak új utakat építsenek, hanem a meglévőkön is biztonságosabb legyen a közlekedés.
Ennek érdekében a 2027-es költségvetésben az eddigi 20 milliárd forintról 100 milliárd forintra növelték az útfelújítási keretet, emellett a Magyar Közút üzemeltetési költségeit is megtoldják jövőre 30 milliárd forinttal. A tárcavezető hozzátette, az állami közutak érdemi megújításához az európai uniós forrásokra is számítanak, amint arról a Magyar Péter vezette kormány infrastrukturális tervei kapcsán már korábban beszámolt.
A közlekedési kormányzat az elmúlt hetekben több lépést is tett a korábbi autópálya-szerződések felülvizsgálatára. Szeptemberben Vitézy bejelentette, hogy a koncesszió megszüntetése után a Magyar Közút veszi vissza a hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését és fenntartását. Ezzel párhuzamosan a kabinet érvénytelennek minősítette Lázár János korábbi döntését az M6-os autópálya koncessziós opciójának lehívásáról, így azt a szakaszt nem adják át a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó MKIF-nek.
