Egyetlen időjárási szélsőség is dominóhatást indíthat el, ezért Európa új tervvel állt elő
Az Európai Bizottság becslése szerint 2022 és 2025 között az éghajlati károkból eredő gazdasági veszteségek megközelítették a 200 milliárd eurót, ami évente átlagosan mintegy 50 milliárd eurót jelent. Ez az összeg a jövőben exponenciálisan nőhet, ha nem történik rendszerszintű beavatkozás.
A károk láncreakciókat is elindíthatnak. Egy áramszünet a vízellátást, a távközlést és az egészségügyet is veszélyeztetheti, a vízhiány pedig az élelmiszer-ellátáson keresztül az árakra, a munkahelyekre és a befektetésekre is kihat.
Erre válaszolna az Európai Bizottság nemrég bemutatott reziliencia-keretrendszere. A javasolt uniós jogszabály közös éghajlati forgatókönyvekkel segítené a tervezést: 2030-ra 1,5, 2050-re 2, 2100-ra pedig 3 Celsius-fokos globális felmelegedéssel számol az iparosodás előtti szinthez képest.
Az EU minden jelentős szakpolitikájába beépítené a klímareziliencia szempontjait, és egy átfogó nemzeti tervvel, valamint összehangolt kockázatértékelésekkel segítené a tagállamok felkészülését. Az Európai Klímatérkép a veszélyeket mutatja be, a Klímareziliencia-eszközök Navigátora és a Megoldások Felfedezője az alkalmazkodási megoldások kiválasztását segíti. A Bizottság hőhullámkezelési, vízügyi, biztosítási és katasztrófavédelmi kezdeményezéseket is tervez, és azonosítaná a 100 leginkább kitett európai térséget.
Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója és senior klímapolitikai tanácsadója szerint ezért Magyarországon a klímakockázatoknak a hosszú távú gazdasági, fejlesztési és biztonsági döntések alapvető szempontjává kell válniuk. Ehhez friss adatokra, összehangolt monitoringra és a beruházások kockázati vizsgálatára van szükség. A különböző éghajlati forgatókönyvek rendszerek között tovagyűrűző hatásait is rendszeresen vizsgálni kell.
A civil klímatörvény-javaslatot előkészítő 200 szervezet szerint meghatározott értékhatár felett kötelezővé kellene tenni a klímakockázati hatásvizsgálatot az állami beruházásoknál és a területrendezési terveknél. Ezért a szakember szerint nem feltétlenül új intézményekre, hanem a meglévő tervezési folyamatok és a helyi, regionális, országos szereplők összehangolására van szükség.
Sarkalatos kérdések Magyarországon
A vízgazdálkodásban a vízhiány és a szélsőséges csapadék egyszerre jelent gondot. Az árterek leválasztása, a vizes élőhelyek visszaszorulása és a burkolt felületek terjedése gyengíti a táj vízmegtartását. Éppen ezért Schaffhauser szerint meg kell őrizni a vízvisszatartó területeket, helyreállítani a természetes pufferterületeket és a már beépített, kihasználatlan területeken megvalósuló beruházásokat előnyben részesíteni a zöldmezős fejlesztésekkel szemben.
A kritikus infrastruktúráknál az energia-, víz-, közlekedési és digitális hálózatok egymásrautaltsága jelent különös kockázatot. Nem elég külön-külön megvizsgálni, hogy egy létesítményt milyen klímahatás fenyeget: azt is fel kell mérni, hogy kiesése milyen más szolgáltatásokat sodorhat veszélybe. A felkészüléshez rendszeres stressztesztek, vészforgatókönyvek és megfelelő tartalékkapacitások szükségesek.
A mezőgazdaságban a vízhiány, a talajromlás és a biológiai sokféleség csökkenése együtt veszélyeztetheti a termelést és az élelmiszer-ellátást. Ezért a mezőgazdasági, erdészeti, vízgazdálkodási és természetvédelmi döntéseket tájléptékben, a talaj és az ökoszisztémák állapotát, valamint a hosszú távú vízmegtartási lehetőségeket figyelembe véve kell összehangolni.
A hőhullámokra és más szélsőségekre az egészségügynek és a katasztrófavédelemnek is előrejelző rendszerekkel, stratégiai tartalékokkal és célzott beruházásokkal kell készülnie. A felkészülés forrásokat igényel, de elmaradása még többe kerülhet – figyelmeztet a szakértő. Nemzetközi kutatások szerint az alkalmazkodás költsége alacsonyabb a várható károkénál, és gazdasági előnyökkel is járhat.
A Green Policy Center szerint az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) bevételei és a hazai zöldkötvények is segíthetik a beruházások finanszírozását. Magyarországnak azonban egyszerre kell csökkentenie kibocsátásait, alkalmazkodnia az éghajlatváltozáshoz és ellenállóbbá tennie a társadalom működését fenntartó rendszereket.
