Magyarországon is gyilkoltak és fosztogattak a „népi” keresztesek
Az úgynevezett népi keresztesek csőcselékként szabadultak Kelet-Európára, Kálmán király és a bizánciak is összecsaptak velük, végül pedig elvéreztek a törökök ellen.
A Szentföld három világvallás szent helyeként kiemelt jelentőséggel szerepelt a kor geopolitikai játszmáiban is. A térség a 7. század elején az Arab Kalifátus uralma alá került, a keresztények számára azonban nem vált elveszett területté: a középkor folyamán népszerűek voltak a szentföldi zarándoklatok. A 10. és 11. század belpolitikai konfliktusai miatt romlott a közbiztonság, különösen al-Hákim kalifa rendelkezései váltottak ki felzúdulást, aki betiltotta a keresztények és zsidók szabad vallásgyakorlását, majd 1009-ben leromboltatta a jeruzsálemi Szent Sír-templomot.
A keresztény zarándokok helyzetét tovább nehezítette, hogy 1073-ban a szeldzsuk törökök elfoglalták Jeruzsálemet és a Szentföldet. A Szentföldről érkező hírek és a zarándokok beszámolói hozzájárultak ahhoz, hogy II. Orbán pápa meghirdette az első keresztes hadjáratot.
A pápa az 1095. november 18–28. között tartott clermont-i zsinaton hirdette meg a hadjáratot a Szentföld felszabadítására. A hagyomány szerint Monteil-i Adhemar, Le Puy püspöke volt az első, aki jelentkezett a hívásra, és ő öltötte fel elsőként a posztókeresztet. Mire azonban a lovagi sereg felállt, fanatizált szegényparasztok és lovagok szedett-vedett tömegei indultak meg a Szentföldre; a történetírás ezeket a csapatokat nevezi „népi hadjáratoknak”.
Az 1096-os év folyamán több „népi” keresztes sereg szerveződött, amelyeket rendszerint a nép köréből való prédikátorok szólítottak meg. Közülük kiemelkedett „Remete” Péter, aki az észak-franciaországi Amiens környékéről származott, és valószínűleg önjelölt prédikátor volt. A korabeli visszaemlékezések szerint igénytelen, piszkos, remeteköpenyben és állandóan mezítláb járó férfi volt, akit ezért szent emberként tiszteltek, és aki állítólag jó szónoki képességekkel bírt. Toborzó körútjai során Franciaország mellett a Német-római Birodalom területén is megfordult, mindenekelőtt Kölnben és Aachenben, ahol elszegényedett lovagok is hallgattak rá, és önálló hadseregeket szerveztek parasztokból. A Szentföldre induló „fegyveres zarándokok” számát mai becslések 20 és 60 ezer fő közé teszik.
A fegyveres csőcselék a Rajna mentén jelentős atrocitásokat hajtott végre a helyi zsidó lakosság ellen, mintegy kétezer embert gyilkolva le. Egyesek közülük már a Szentföldet sem érték el, Kálmán magyar király seregei az ország területén vagy annak határán szétverték őket.
A legelső sereg „Nincstelen” Walter francia lovag vezetése alatt indult útnak. Ez a csapat kisebb incidenstől eltekintve békésen kelt át a Német-római Birodalmon és Magyarországon, majd a Bizánci Birodalom területén összetűzésbe került a nándorfehérvári helyőrséggel, végül bizánci felügyelet alatt Konstantinápolyhoz kísérték őket.
Remete Péter ugyanazt az útvonalat választotta. Kálmán király beengedte őket az országba, a déli határ vidékén azonban tisztázatlan okokból vita támadt a magyar helyőrség és a keresztesek között, akik lerohanták Zimonyt, a város lakosságát lemészárolták, majd átkeltek Nándorfehérvárra és folytatták a gyilkolást és fosztogatást. A bizánciak azonban felülkerekedtek, és az összecsapásokban a keresztes sereg mintegy negyede életét vesztette. A megmaradottakat Konstantinápolyhoz kísérték, ahol egyesültek Walter seregeivel.
I. Alexiosz bizánci császár augusztus 6-án gyorsított eljárásban átszállíttatta őket a Boszporuszon. Anna Komnéné beszámolója szerint a császár figyelmeztette Pétert, hogy ne szálljon szembe a jól felszerelt török csapatokkal, és várja meg a hivatalos keresztes sereg beérkezését. Péter azonban nem tudta fegyelmezni embereit, akik benyomultak Kis-Ázsiába.
Egy kisebb keresztes csapat elfoglalt egy török erődítményt, amelyet a szeldzsukok ostrom alá vettek, a várvédők pedig kénytelenek voltak feladni azt. A fősereg Nicea ellen vonult, azonban 1096. október 21-én Civetotnál I. Kilidzs Arszlán szultán seregével útjukat állta. A csata inkább volt mészárlás, mint tényleges fegyveres összecsapás: a keresztes sereg az első nyílzáporra pánikba esett és menekülni próbált, a törökök pedig a többségüket lemészárolták. Nincstelen Walter a csatatéren esett el, sokan fogságba kerültek és rabszolgaként adták el őket. Mintegy háromezer fő a bizánciaknak köszönhetően megmenekült, köztük Remete Péter is, aki később csatlakozott a „főúri” keresztes hadsereghez, és részt vett Antiochia és Jeruzsálem elfoglalásában is.
