Gyarmati Andrea búcsúzik Tóth Ákos mesteredzőtől
Gyarmati Andrea írásban emlékezett meg Tóth Ákos mesteredzőről, akitől nemrég vettek végső búcsút. Az olimpiai bajnok úszónő felidézte közös munkájuk kezdetét, amikor az 1971–72-es időszakban a Testnevelési Főiskola uszodájában készült a müncheni olimpiára, és ott találkoztak először. Akkoriban Tóth Ákos fiatal tanársegédként dolgozott, a délutáni edzéseken mért, jegyzetelt, segített a szárazföldi munkában, és tapasztalatokat vont le.
Gyarmati Andrea szerint Tóth Ákos az elsők között volt, akit édesanyja száz százalékig elfogadott, ráadásul a heterogén uszodai csapat minden tagja szerette és tisztelte. Mint írta, ő volt az, aki más időkben békehozó lehetett volna, és mindig figyelt másokra. Emlékei szerint egy alkalommal, amikor az uszodában pipázó úszómester füstje miatt panaszolta, hogy megfullad, Tóth Ákos azt javasolta, válasszon egy számára kellemes illatú pipadohányt, és hozzon belőle egy zacskónyit a következő külföldi útjáról – így a történet végül mindenki számára jó megoldással zárult.
A nekrológban szó esik arról is, hogy Tóth Ákos növendékeknek is tartott órát, és a vízből mentés gyakorlása során hangzott el az a tanács, hogy nem szabad háborúzni azzal, aki az életéért küzd a vízben: a segítőnek a háta mögé kell kerülnie, majd onnan kell kiemelnie. A szerző arról is beszámolt, hogy Tóth Ákos tudta róla, fázós, és olykor egy-két fokkal feljebb tekerték a víz hőfokát.
Gyarmati Andrea kiemelte: Tóth Ákos hatvan évet töltött a Testnevelési Főiskolán és nagyjából ugyanennyit az úszósportban, ami keveseknek adatik meg. A temetésén a beszédeket és az összevágott filmet látva úgy érezte, rendben van minden, és sokan fogják őrizni az emlékét. Mint fogalmazott, szegényebb lenne az élete, ha nem ismerte volna őt, és az úszósport is szegényebb lenne nélküle, ezért köszönetet mondott az együtt töltött évekért.
A megemlékezés felidézte azt is, hogy amikor Tóth Ákos a Hírességek Csarnokába beiktatásakor kérést fogalmazott meg: ha valaha elhangzik a neve, vagy olvassák valahol, arra gondoljanak, hogy volt egy ember, aki ezért a sportágért élt, halt, és a versenyzőket támogatva, a háttérben szakmával, szakirodalommal, tanácsokkal, nemzetközi szerepléssel, diplomáciával és versenyrendezéssel segítette a sikereket.
