„Apu nem félt semmitől” – Szilágyi Júlia a forradalomról, a jugoszláv nagykövetségről és a mártír apjáról
Nyolcéves volt Szilágyi Júlia, amikor 1956. november 4-én éjjel a családjáért jött a fekete autó, és előbb a jugoszláv nagykövetségre, onnan Romániába vitték. Édesapját, a Nagy Imre személyi titkáraként ismert Szilágyi Józsefet ekkor látta utoljára; évekig nem tudta, hogy őt is kivégezték Nagy Imre mellett. Felnőttként pszichiáter lett, és gyermekvédelmi alapítványt igazgat.
Arra a kérdésre, milyen apa volt Szilágyi József, azt mondta: nagyon jó szülő. Nyolcéves korában látta utoljára, 1957 elején, amikor kijöttek érte Romániába és hazahozták. Onnantól nem találkozott vele, csak a csontjaival 1989 tavaszán, amikor exhumálták. Elmondása szerint édesapja nagyon szerette őket, a szülői feladatokat megosztotta édesanyjával, és amikor az ideje engedte, foglalkozott a gyerekeivel – őt például olvasni tanította.
Az 1956-os események közül leginkább az maradt meg benne, amikor tankok tévedtek be az utcájukba november 3-án, Maléter Pál letartóztatása után. Egy egység a Zalai úton jött lefelé, és nem tudta, hogyan jusson be a fővárosba. Ő már aludt, és azt álmodta, hogy szekerek és teherautók jönnek az utcában – valószínűleg a motorzajt és a lánctalpak csörgését hallotta. A Dániel út 28. alatti emeletes házból kinézve édesapja látta, hogy három tank hajt be az utcába és megáll a házuk előtt. Kiment az erkélyre beszélni velük, mert tudott lengyelül. Édesanyja könyörgött neki, ne menjen ki, mert megölik, de nem tették – a katonák csak útbaigazítást kértek, teljesen normális, polgári módon viselkedtek. Édesapja útbaigazította őket, mire a tankok kitolattak az utcából.
Szilágyi Júlia szerint édesapja semmitől sem félt, nem volt élő vagy halott ember, akitől félt volna. A november 4-én éjjel induló körtelefon után csomagoltak, és lementek a fekete autóhoz, amelyben Nagy Imre unokái ültek. Mivel a Kopácsi szülők nem voltak otthon, lányuk, Jutka is velük tartott. Összesen öt gyereket vittek először a Parlamenthez, ahol édesanyja biztos volt benne, hogy férje ott lesz, de az épület üres volt – később derült ki, hogy egyedül Bibó István volt bent, őt ott tartóztatták le.
A jugoszláv nagykövetségen két-három óra alatt gyűlt össze a Nagy Imre-csoport, összesen negyven ember, köztük tizenhárom gyerek, a legidősebb tizenegy éves. A magasföldszinti teremben matracokat és takarókat kaptak, Nagy Imrének és feleségének külön szobát, az úgynevezett kék szalont szabadítottak fel, a felnőttek pedig egész nap ott tanácskoztak. Az asszonyok látták el étellel a társaságot, egészen addig, amíg volt ennivaló – végül az összes kenyeret és konzervet megették, utánpótlás nem volt. Az oroszok kordont vontak az épület köré, tankok és harckocsik vonultak ki, az attasé pedig az emeleten kinyitotta az ablakot, kinézett, és lelőtték.
