A liberális demokrácia utáni időkre készülve
A megvalósult liberális demokrácia válsága nem jelent feltétlenül intézményösszeomlásokat és társadalmi destabilizálódásokat, nem apokaliptikus forgatókönyvként kell elképzelni. A transzformáció kreatív folyamat – fogalmazza meg a szerző. Nem az ember rendre irányultsága van válságban, hanem a problémáinak tágas, a képzeletének viszont szűkös a jelen.
Aki a nyelvet uralja, az a gondolkodás kereteit is uralja, és a mentális reprezentációk termelésének monopóliumáért is nagy eséllyel száll harcba. A politikai beszéd mint cselekvés ezért irányul a szavak és jelentések feletti kontrollra, vagy egyenesen a nyelvújításra, ami persze lehet nyelvroncsolás is. Ezért kifejezetten nagy tétje van annak, hogy ki bírja az értelmezések és a vélemények feletti ellenőrzést. Utóbbi akarva-akaratlanul is mások nyelvi és politikai önrendelkezésének szűkítésével jár.
Sok más mellett ezért fontos, hogy mit jelenthet az, hogy „szélsőséges”, és kire vagy mire használjuk. Hogy ki és mit tekint szélsőségesnek, az nemcsak tudományos kérdés. A politikai nyilvánosság szintjén elég ritkán szokott az megtörténni, hogy egy szélsőséges pártot vagy gondolatot a teljes elméleti spektrumon feltárnának.
Könnyű helyzetben vagyunk a gonoszságba hajló mozgalmakkal, vagy a kereszténység és a felvilágosodás együttes csomagjára nemet mondó politikákkal. De mit kezdjünk a „csak” demokrácia-szkeptikusokkal, azaz a létező struktúra kritikusaival? Itt akadhat bizonytalanság, nem véletlen, hogy a szélsőséges definiálásának jogát minden politikai szereplő igyekszik fenntartani magának.
Így volt és van ez évek óta például az AfD, az FPÖ vagy a Nemzeti Tömörülés kapcsán ciklikusan lejátszódó viták esetében Európában. De lehetett volna bármelyik másik populista jobboldali vagy baloldali pártot is említeni, melynek esélye van kihívást intézni a domináns politikai, gazdasági és kulturális elittel szemben. Ezeket ideológiai hovatartozásuktól függetlenül visszatérően a szélsőséges jelzővel bélyegzi meg a főáram egy tekintélyes része.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért, nem azok-e valóban. A szerző szerint annyiban mindenképpen vitatkozni lehetne, hogy egy populista baloldali párt problématérképét és az arra adott közpolitikai válaszait biztosan nem nevezné szélsőségesnek, sőt indokoltnak gondolja őket.
