Kezdőlap Politika Török Gábor szerint az Orbán-rendszer nem diktatúra

Török Gábor szerint az Orbán-rendszer nem diktatúra

által Tamas
Török Gábor szerint az Orbán-rendszer nem diktatúra

Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia

Török Gábor politológus szerint az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, és 2026-ban nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás – írta a Facebookon.

A politológus Kováts Eszter lapunkban megjelent írására reflektált, amelyben a szerző azt fejtette ki: ha meg akarjuk őrizni a szavak jelentését és súlyát, akkor nem történt forradalom Orbán Viktor és Aleksandar Vucic rendszerének leváltásakor, még ha az hatalmas politikai teljesítmény volt is.

„Vannak, akiknek már önmagában az elég a demokrácia elhagyásához, ha olyanok kezében van a kormányzás, akiket nem szeretnek, és akik olyan döntéseket hoznak, amelyekkel nem értenek egyet. Szerintem viszont lehet olyan demokrácia, amelyet rossz emberek és rosszul kormányoznak – mindaddig, amíg a demokratikus úton megvalósuló változás lehetősége reálisan fennáll. Mások a demokratikus körülmények között kialakuló túlhatalomban látják a határátlépést, ami megjelenhet bármit megváltoztatni képes alkotmányozó többségben és/vagy több cikluson át tartó domináns hatalmi pozícióban. Szerintem viszont ettől a rendszer még demokrácia marad – mindaddig, amíg a demokratikus úton megvalósuló változás lehetősége reálisan fennáll” – fogalmazott Török, aki szerint pontosan ez történt 2026-ban Magyarországon.

„A választás jelentős, fontos fordulópont volt az 1990 utáni magyar történelemben. Ha valaki szereti a nagy szavakat, persze fülkeforradalomról vagy választási forradalomról is beszélhet, de valójában semmi olyan nem történt, sem 2010-ben, sem 2026-ban, ami komolyan indokolná, hogy így nevezzük” – tette hozzá.

A politológus szerint kormány- és rezsimváltás történt, és ezzel az 1990-ben az egypártrendszerű kommunista diktatúra után létrehozott politikai rendszerben egy új fejezet kezdődött. „S ahogy eddig is mindig, akiknek ez nem tetszik, már most is önkényről és a demokrácia végéről beszélnek” – írta Török Gábor.

Ezt is kedvelheted