Bár vérfürdőként emlegetik, valójában pólótörténeti mérföldkő volt az 1956-os magyar-szovjet
Amikor az 1956-os olimpia vízilabdatornája, illetve a magyar válogatott heroikus küzdelme és aranyérme szóba kerül, nincs ember, akinek ne jutna eszébe a vérző Zádor Ervinről készült fotó, amely bejárta a világot. Pedig erről még a magyar center is azt mondta, egyszerű versenybaleset volt, semmi más.
A forradalmi hangulat azonban rányomta a bélyegét az egész tornára, noha a magyar-szovjet mérkőzés pólótörténeti szempontból például teljesen más miatt számít mérföldkőnek.
Az 1956. október 23-i budapesti tömegtüntetés még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtte ki magát, majd november 4-én hajnalban a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. A magyar vízilabda-válogatott azonban az utóbbiról semmit sem tudott.
„Nyakunkon volt már a melbourne-i olimpia, edzőtáborban éltünk, fenn a Szabadság hegyen. Naponta kétszer jártunk le a Szigetre busszal. A Vörös Csillagban laktunk, de már tudtuk, vagy legalább éreztük, hogy ez a szép hotel nemsokára ismét nevet változtat, talán újra Golf lesz belőle. Az események híre természetesen eljutott hozzánk, kaptuk az újságokat, működött a telefon. És, ahogy végigbuszoztunk a városon, magunk is láthattuk, a bőrünkön érezhettük a feszültséget, a várakozást, a közelgő vihar előszelét. Az október 23-i robbanás híre is felért hozzánk természetesen. Ott volt a Bécsből hozott Volkswagenem. Még zoll-rendszámmal járt, gondoltam az olimpia után majd elintézem a magyar papírokat. Ez a következő napokban nagyon lényegessé vált, nyugatnémet rendszámmal háborítatlanul közlekedhettem. Természetesen azonnal leszaladtam a városba, és egyszer csak együtt meneteltem a felvonulókkal. Végigmentünk a Szent István körúton, befordultunk az Andrássy útra. Különös érzés volt. Számomra jószerével leírhatatlan” – írta Gyarmati Dezső a Peterdi Pállal közösen megalkotott, 1996-ban megjelent Gyarmati sors, avagy egy bal kéz története című könyvében.
