Kezdőlap Vegyes Fájdalomtól nem könnyű szabadulni – szemcsés képekben idézi ’56-ban menekült nagyapját

Fájdalomtól nem könnyű szabadulni – szemcsés képekben idézi ’56-ban menekült nagyapját

által Tamas
Fájdalomtól nem könnyű szabadulni – szemcsés képekben idézi '56-ban menekült nagyapját

„A fájdalomtól nem olyan egyszerű megszabadulni” – szemcsés képekben idézi meg ’56-ban elmenekült nagyapját

Szepsy Tamás tizennyolc évesen vett részt az 1956-os forradalomban, majd elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokban kezdett új életet. Unokája, Elsa Berrien 2022-ben tért vissza Magyarországra, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia MA képzésén tanuljon, és hogy többet megtudjon nagyapja múltjáról és magyarországi családtagjairól.

Elsa Berrien 2020-ban szerzett képzőművészeti diplomát a chicagói School of the Art Institute of Chicago intézményében, 2024-ben pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia Mester szakán végzett. Jelenleg New Englandben él, és fotográfiával foglalkozik. Képeit filmre készíti, sötétkamrában hívja elő, emellett kollázsokat és könyveket is alkot. Munkáiban az archívumok működését és szerepét vizsgálja, személyes és intézményi szinten egyaránt.

„This is the finest place I have struck yet” című projektje ismétlődő vizuális és kézzelfogható kísérletek sorozata, amelynek célja az emlékek megőrzése személyes archívumok létrehozásán keresztül. A munkák egy olyan család történetét mesélik el, amelyet társadalmi és politikai események szakítottak szét, és amelyet földrajzi távolság választott el egymástól.

„Amikor először érkeztem az Egyesült Államokból Magyarországra, azért jöttem, hogy jobban megértsem nemcsak önmagamat, hanem a nagyapámat és az általa hátrahagyott családot is” – írja Elsa. „A fájdalmat gyakran csend övezi: vannak emlékek, amelyek túl fájdalmasak ahhoz, hogy újra felidézzük őket. Szerettem volna megismerni a nagyapám múltját – ő azonban nem kíván beszélni erről. Rájöttem, hogy nem kell mindent kivizsgálni vagy napvilágra hozni, különösen akkor, ha az a múlt nem a sajátom.”

Hozzáteszi: generációkon átívelő távolság esetén könnyű megfeledkezni arról, hogy azok számára, akik mindezt átélték, a fájdalomtól nem olyan egyszerű megszabadulni.

A projekt darabjai között szerepel egy „Kézikönyv a magyarok számára” című kiadvány, amelyet a nagyapja 1959-ben kapott az Egyesült Államokba érkezésekor, egy herendi doboz, amelyet 2022-ben ajándékoztak a magyar rokonok Elsa anyjának, valamint egy kollázs a nagyszülei maine-i nappalijáról és a tokaji szőlőültetvényekről. Utóbbiakat a nagyapja unokatestvére, Szepsy István birtokolja, aki továbbra is Szepsy borokat készít.

Szerepel a munkák között egy szepia árnyalatú fénykép is, amelyet a nagyapja sógora készített évekkel 1956 után. Arra a kérdésre, mi látható rajta, a nagyapja csak annyit mondott: „Ez az a hely, ahol október 23-án összejöttünk” Kőkapuban. Többet nem árult el, a sógora pedig már meghalt.

Elsa Berrien a kollázstechnika és a fényképek egymásra rétegzésével hozta létre saját, részben mesterségesen konstruált archívumát, amelyet nem korlátoznak a földrajzi, nyelvi és hagyománybeli akadályok. Mint írja, ez az archívum a nagyapjával fennálló kapcsolatából formálódik, amely a Magyarországhoz fűződő, immár közös kötődésük révén erősödött meg.

Ezt is kedvelheted