„Undorodom az egésztől” – Verebes István megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
Verebes István színész-rendező a Magyar Közöny című podcast csütörtöki adásában beszélt arról, mit gondol az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Mint fogalmazott: ha tárgyilagosan akar fogalmazni, nem biztos, hogy a legjobb pillanatban nyílt meg az anyag, ha pedig nem tárgyilagosan, akkor azt kell mondania, hogy undorodik az egésztől.
„Ahhoz nekem nem kell hatos karton, hogy valakiről megállapítsam, hogy szar ember-e vagy sem” – jelentette ki. Álláspontja szerint az ügynökakták megnyitásának időzítése és módja egyaránt elhibázott volt. Különösen azt kifogásolta, hogy a dokumentumokat november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének gyásznapján tették közzé.
Lezsák Sándor téves megbélyegzése kapcsán felvetette: honnan tudhatjuk, hogy máshol nem fordultak elő informatikai hibák. Felelevenítette édesapja esetét is, akiről szintén előkerült egy 6-os karton. Apja 1956-ban úgy kapott útlevelet, hogy vállalta: leírja, kikkel találkozik külföldön. Ennek eleget is tett, 1966-ban viszont megtagadta a további együttműködést. Verebes szerint ez nem csorbított édesapja becsületén.
A színész-rendező azonnal felvette a kapcsolatot Gáti Oszkárral, akinek neve felbukkant a nyilvánosságra került akták között, mert aggódott érte. Megnyugtatta a színészt, hogy őt nem érdekli ez a történet, jó barátjának és jó embernek tartja. Felhívta Vágó István feleségét is, miután a műsorvezető szintén jó barátja volt. Vágótól is azt kérte a kémelhárítás, hogy amikor utazik, jelentsen arról, miket vesz észre; Verebes szerint ezen fölösleges csámcsogni.
Saját élményéről azt mondta: őt sosem próbálták beszervezni, feltételezi, hogy azért, mert nem az a típus, akire erre alkalmas volna. A színházi szakember arról is beszélt, hogy a kormányzat felelőtlenül hagyta figyelmen kívül az intézkedés súlyos társadalmi és emberi drámáit.
„Abszolút pártolom ennek a kormányzatnak az irányzatát. Mindent meg is tettem annak érdekében, hogy az előző rezsim megszűnjön” – szögezte le, a mostani helyzetről viszont úgy vélekedett: „Kapkodás van. Futnak az ígéreteik után.” A legsúlyosabb gondnak a személyzeti politikát látja, az új vezetés ugyanis meglátása szerint komoly káderhiánnyal küzd, mégis elzárkózik a tapasztalt szakemberek bevonásától.
„Abba kéne hagyni az óellenzék diszkriminálását, mert szakemberek vannak ott, és hülyeséget csinálnak, ha az óellenzéket ebből kizárják, mert nincs emberük, nincs orvosuk, nincs ügyészük, nincs mérnökük, nincs vezetőemberük” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak a korábbi ellenzék mellett akár a Fidesz szakembergárdájára is építenie kellene, félretéve a politikai törésvonalakat.
Az Operaház körüli ügyről is beszélt
A színész-rendező a Magyar Állami Operaház éléről menesztett Ókovács Szilveszter ügyéről is szót ejtett. Bár vegyes véleménye van Ókovács tevékenységéről, azt elismerte, hogy az egykori főigazgató jelentős eredményeket ért el az Operaház népszerűsítésében. Különösen azt méltatta, hogy vezetése alatt az intézmény sokkal nagyobb nyilvánosságot kapott.
A menesztés módját azonban méltatlannak tartotta. Szerinte a kormányzatnak személyes egyeztetés útján, kulturáltabb körülmények között kellett volna rendeznie Ókovács távozását, nem pedig nyilvános konfliktussá alakítani az ügyet. „Emberségesebb kommunikációt várok el” – jelentette ki.
