Meghalt minden idők egyik legjobb magyar kosarasa, Gellér Sándor
79 éves korában meghalt Gellér Sándor, 113-szoros válogatott kosárlabdázó, a Budapesti Honvéd klasszis irányítója.
Gellér Sándor 1947. július 3-án született Püspökladányban. Édesapja, az idősebb Gellér Sándor válogatott labdarúgó, kapus volt az ötvenes évek legendás csapatában. Fia az MTK-ban kezdte pályafutását, az ifjúsági válogatottságig jutott, majd a labdarúgást elhagyva a kosárlabdázást választotta, példaképe Greminger János volt.
1966-ban igazolt a Honvédhoz, ahol húsz éven át, 1986-ig játszott, ezalatt 15 bajnoki címet és nyolc kupagyőzelmet szerzett. Híres volt maximalizmusáról, nagyon szeretett edzeni, és minden játékostársát tisztelte.
Tagja volt az 1969-es Európa-bajnokságon nyolcadik helyen végzett magyar válogatottnak, majd a nyolcvanas évek elején játékosedzőként is dolgozott a nemzeti csapatnál.
Az aktív játék befejezése után sem távolodott el szeretett sportágától: 1988-ban bajnoki címet nyert a ZTE edzőjeként, később fiatalok egyéni képzésével foglalkozott.
„A győzni akarás folyamatosan magas szinten történő tartása ugyanúgy fontos, mint a vereség sportszerű elismerése. Ez esetben az a lényeges, hogy a játékos abban a biztos tudatban jöhessen le emelt fővel a pályáról, hogy ő valóban mindent megtett a siker érdekében!” – fogalmazta meg hitvallását egykor.
