Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után mintegy kétszázezer ember hagyta el az országot. A kivándorlók között olyan fiatalok is voltak, akikből később elismert tudós, technológiai szakember vagy üzletember lett.
Közéjük tartozik Andy Grove, akit a Time magazin 1997-ben az év emberének választott. Grove 1956-ban menekültként érkezett az Egyesült Államokba, később fejlesztőmérnökként és az Intel elnök-vezérigazgatójaként vált ismertté. A Time elismerése mögött különös párhuzam húzódik: negyvenegy évvel korábban, 1956-ban épp a magyar szabadságharcosok, a „pesti srácok” kerültek a lap címlapjára. Az Intel közleménye szerint Grove volt az első magánszemély, akit a Time a digitális korszak embereként választott ki.
A magyar menekülteket az Egyesült Államokba szállító hadihajón Gróf András volt az egyetlen kivándorló, aki nem állította azt, hogy fegyverrel küzdött volna a szovjetek ellen – így kapott amerikai beutazási engedélyt. Újságírónak, illetve írónak készült diákkorában, ám az ötvenes évek Magyarországán ezek a törekvései gyorsan zátonyra futottak.
A kivándoroltak között volt Somorjai Gábor, aki kémikusként kapott Wolf-díjat, valamint Oláh György, a Nobel-díjas vegyészmérnök. A vele készült 2003-as interjúsorozat a 24.hu-n olvasható.
