Babaváró hitel: súlyos milliókat követel a bank egy házaspártól
Tízmillió forintos babaváró hitelt vett fel 2019. október 7-én Ádámné Csillag Stella és férje a Takarékbank kiskunmajsai fiókjában. A pénzintézet 2023. április 30-tól az MKB Bank és a Takarékbank fúziójával MBH Bank néven működik tovább.
2020. február 16-án megszületett az első gyermekük, de még előtte bevitték a bankba a 12 hetes terhességről szóló orvosi dokumentumot. Az ügyintéző átvette a dokumentumot, igazolást azonban nem adott róla. Azt mondta, minden rendben van, kérésükre szüneteltetik a törlesztést. A moratórium a gyermek harmadik életévéig, 2023. február 16-ig szólt.
A számlatörténet szerint a hitelintézet 2022 decemberében és 2023 januárjában is megkísérelte levonni a törlesztőrészleteket, jóllehet akkor még a törvényes törlesztési szünet nem járt le.
2024 februárjában a második gyermeküknél is megkapták a 12 hetes terhességről szóló igazolást. A baba 2024. július 17-én született meg. Ugyanúgy jártak el, mint az első gyermeknél: bevitték a dokumentumot a kiskunmajsai fiókba, ahol ismét azt mondták nekik, minden rendben lesz, szünetel a törlesztés, és elengedik a még meglévő tőke 30 százalékát. Erről azonban papírt megint nem kaptak.
Mindkét gyermekük megszületése után bevitték a születési anyakönyvi kivonatokat is, amint azok elkészültek.
A babaváró hitelnél öt éven belül megszülető első gyermek esetén a hitel továbbra is kamatmentes lehet, és három évig kérhető a törlesztés szüneteltetése. A második gyermek megszületésekor a tőketartozás 30 százalékát elengedik, és ismét kérhető három évig a törlesztés szüneteltetése. A harmadik gyermeknél a teljes fennálló tartozást elengedik. A gyermekek megszületését időben le kell jelenteni a banknak, és egyúttal igényelni kell a kedvezményeket.
A házaspár azt hitte, a második gyermeknél is minden rendben van, ám nem sokkal később rémálommá vált a család élete: egy évvel később milliós, majd csaknem tízmilliós banki követelés érte őket, a behajtás most is ott lebeg a fejük felett.
Az ügy kapcsán az ügyvédek szerint nem zárható ki, hogy hasonló esetek máshol is előfordulnak, mivel a hazai szabályok nem védik kellően az ügyfeleket.
