Kezdőlap Fenntarthatóság Akár 300 ezer forintos büntetést is kaphat, ha ezt teszi

Akár 300 ezer forintos büntetést is kaphat, ha ezt teszi

által Tamas
Akár 300 ezer forintos büntetést is kaphat, ha ezt teszi

Akár 300 ezer forintos bírság is kiszabható illegális hulladékégetésért

Súlyos pénzbírságra számíthat, aki illegálisan éget hulladékot – hívta fel a figyelmet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium az égetőellenes világnap alkalmából közzétett bejegyzésében. A tárca szerint a műanyagok és a szemét égetése komoly egészségügyi kockázatot jelent.

A közlemény szerint a keletkező szennyeződés növeli a rák, a szívinfarktus, az agyvérzés és a magzatok genetikai károsodásának veszélyét. Már egyetlen hulladékkal tüzelő háztartás vagy kisüzem is képes kilométeres körzetben elszennyezni a levegőt. A hulladékégetés emellett a leginkább karbonintenzív energiaforrások közé tartozik: kétszer annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a szén- vagy olajtüzelésű erőművek.

Magyarországon nyílt téren tilos a hulladékégetés. Háztartási berendezésekben is kizárólag a háztartásban keletkező papírhulladékot, valamint veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladékot szabad elégetni. Aki ezt megszegi, jogsértést követ el, amely 300 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható, adott esetben bűncselekménynek is minősülhet.

A minisztérium a megoldást a hulladékcsökkentésben, az újrahasználatban, a komposztálásban és az újrahasznosításban látja. Ez egybevág a tárca őszi bejelentéseivel, amelyek szerint megkezdték a MOHU hulladékkoncessziójának átfogó felülvizsgálatát, mivel a rendszer jelenleg túl sok hulladékot juttat a lerakókba, és az újrahasznosítás aránya elmarad az elvárttól.

A fűtési szezon és az őszi kerti munkák idején rendszeresen romlik a levegőminőség az országban. A napokban több városban is egészségtelen szintre emelkedett a szálló por koncentrációja. A helyzetet a lakossági fűtés mellett a zöldhulladék égetése is rontja: az avarégetés során tökéletlen égés zajlik, így nagy mennyiségű rákkeltő vegyület, például formaldehid és benz(a)pirén kerül a levegőbe. Egy tizenegy éven át tartó hazai kutatás rávilágított arra is, hogy a szilárd tüzelőanyagok elégetéséből származó mikroszkopikus részecskék egy része tartósan leülepedhet az emberi légzőrendszerben, különösen intenzív fizikai aktivitás közben.

Ezt is kedvelheted