Szabad-e ablakot nyitnunk fagypont alatt?
A fűtési időszakban is rendkívül fontos az épületek szellőztetése – hívta fel a figyelmet az Országos Népegészségügyi Intézet Környezetegészségügyi Laboratóriumi Osztályának vezetője. Hofer Ádám kiemelte: a beltéri levegőminőséget nagyon kedvezőtlenül tudjuk befolyásolni a fűtésszezonban a nem megfelelő szellőztetés miatt.
Most, hogy beköszöntöttek a fagyos reggelek és a hideg nappalok, még inkább hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ablakot nyissunk, ennek következtében elmarad a reggeli, a napközbeni és gyakran az esti szellőztetés is.
A szakember azt tanácsolja, hogyha egész nap otthon tartózkodunk, legalább háromszor szellőztessünk: reggel, délután és este, lefekvés előtt. Azt javasolja, hogy az ablaknyitás gyakoriságát a lakásban végzett tevékenységekhez is érdemes igazítani. Felhívta a figyelmet, hogy a főzés, a ruhaszárítás, a mosogatás vagy különböző vegyszerek használata esetén a szokásosnál is gyakrabban lehet szükség a szellőztetésre.
Arra is kitért, mit tehetünk akkor, ha kintről égett szagot vagy füstöt érzünk. Ilyenkor meg kell vizsgálni, hogy van-e olyan nyílászáró, ami nem abba az irányba esik, vagy olyankor nyissunk ablakot, amikor már nem száll fel füst. Kora reggel vagy késő este sokan fűtenek szilárd tüzelésű fűtőberendezésben, ilyenkor nagy mennyiségben lehet légszennyező anyag a levegőben, akárcsak a közúti közlekedésből eredő csúcsforgalom idején – fogalmazott.
Kiemelte: egyrészt a szennyező anyagok beáramlása, másrészt az oxigénszint fokozatos csökkenése is problémát okoz, amennyiben nem szellőztetünk. „A növekvő széndioxid-szint miatt nehézzé válik a koncentráció. A figyelmünk ellankad, fejfájás, rosszabb esetben – például a krónikus betegségben szenvedőknél – migrén is kialakulhat” – tette hozzá.
Hideg időben nem kell az ablakot sokáig nyitva tartani: 5–10 perc kereszthuzat bőven elegendő. Ha órákig tart a szellőztetés, lehűlnek a falak és a bútorok, ami páralecsapódáshoz, így penészedéshez vezethet. Ugyanakkor fontos, ne a legnagyobb viharban, heves zivatarok idején szellőztessünk, mert a nyitott ablakon becsapó eső vízkárt okozhat.
