Az algoritmus-miniszterelnök és a meztelen nők a Parlamentben
A miniszterelnök a nyilvánosságot nem tudja másként kezelni, mint hogy bezárja egy szobába, ahol az algoritmusokkal együtt étkezünk: a reggeli provokáció, az ebéd a provokációkra adott reakciók utáni provokáció, a vacsora pedig a többségre hivatkozó cinizmus. Egyáltalán nem az a lényeg, hogy ő mit gondol egy adott kérdésről – fel sem merül a meggyőzhetőség vagy az érdemi párbeszéd lehetősége.
Az ügy alapvető tényeit rögzíteni kell: nincs rendjén, hogy a miniszterelnök a saját, milliós elérésű oldalán egy videóban nőket tárgyiasító módon ábrázoló képeket mutogat, és azon mulat. Hogy miért nincs rendjén, azt már sokan megírták, és az érvelések tartalmával többé-kevésbé egyet lehet érteni.
A valódi kérdés az, hogy mindez miért történik meg újra, és miért cselekszik mindenki algoritmikusan ebben a helyzetben. A nyilvánosság a saját szerepfelfogásának megfelelően kikéri magának a viselkedést, és így telnek a napok modorral, morállal, stílussal, mémekkel, prédikálással, idétlen kommenteléssel – miközben felmerül, hogy ahelyett, hogy erről beszélnénk, lehetne másról is szólni: arról, milyen lesz ez az új ország, milyen lesz a szabad Magyarország.
Mindenki a magára osztott szerepet játssza a miniszterelnökig bezárólag, a közbeszéd árka közben mélyül, nincs innováció, nincs vita, minden egy napig fontos. A magyar nyilvánosság szívrohamot fog kapni – ezt mindannyian érezzük –, de csak nyomjuk tovább a gázt, nem állunk meg, képzeletünk központjában a lenémított kérdés: milyen lesz a csattanás? És mindez rémisztően gépies, az egészet meg lehetett volna írni előre.
