Guy Ritchie és a gengszterek szimbiotikus világa
Guy Ritchie neve mára már egyet jelent a brit alvilág poros utcáival, a szivarfüstös pubokkal és a sötét humorba áztatott bűntörténetekkel. Újabb alkotása, a „MobLand” mindezt még mélyebben beágyazza a filmes világába – mintha Ritchie egyszerűen nem akarna szabadulni a gengsztervilág bűvköréből. Persze, miért is akarna, amikor ez jelentette karrierje kiindulópontját, és láthatóan itt érzi magát a leginkább otthon.
Párás klubok és illegális bokszmérkőzések feszültsége
A „MobLand” ismét visszarántja a nézőket ebbe a hamiskártyásokkal, simlis alvilági figurákkal és túlkomplikált összeesküvésekkel teli közegbe. A világpremiert a londoni Odeon moziban tartották, ahol a vörös szőnyeget már inkább ronda műanyag fóliák helyettesítették. A sajtó képviselői zsúfolt terelőkorlátok mögül próbálták elcsípni a főszereplők, például Tom Hardy, Pierce Brosnan vagy Helen Mirren egy-egy pillanatát, miközben a hírességek csak pillanatnyi figyelmet szántak a kisebb sajtóorgánumoknak.
Sztárok légköre a sajtókordon árnyékában
A világpremier feszültsége és csillogása mögött mégis furcsa disztópia bontakozott ki. Miközben a sztárok türelmes mosollyal tipegtek végig a sajtófolyosón vagy épp rajongók tucatjainak osztogattak aláírásokat, sok újságíró csak reménykedett egyetlen kérdés lehetőségében. Bár néha kisebb szereplők ejtettek néhány szót, miszerint „Guy Ritchie-vel forgatni álom volt” vagy „Helen Mirren minden idők legkeményebb gengszterasszonya”, ez leginkább üres csillogással töltötte ki a várakozás perceit.
A vörösszőnyeg ideái kontra valósága
Minden feszültség és fáradozás ellenére az esemény hangulatát mégiscsak egy különös mondat ragadta meg. Az Odeon egyik középkorú nézője, aki látható türelmetlenséggel várta a vetítést, halkan, a háta mögé sugározta: „Megtörténik, vagy nem történik.” Ezzel mintha finom kritikát fogalmazott volna meg a rendezvény grandiózussága és a mögüle kiérződő átlagos mindennapok között húzódó éles szakadékról.
A MobLand öröksége egy kétséges jövőben
Guy Ritchie filmjei mindig is sajátos lenyomatai voltak egy sosem létezett Londonnak, amely az ő kreatív energiáival éled újjá. A „MobLand” esetében is hasonló koncepció került előtérbe: látványos, fülledt, izzadtsággal átitatott narratíva, amely a szórakoztatóipar rideg gépezetében próbál valami újat hozni. Hogy sikerül-e ezúttal elérni a kívánt hatást, az kérdéses marad, sokak számára talán másodlagos is a csillogás mögött rejtőző valódi érzelmi töltet mellett.
