Majdnem száz év után került elő a kihaltnak hitt Bangka-szigeti lajhármaki
Egy helyi természetvédelmi szervezet 2015 és 2025 között több mint 90 egyedét azonosította a súlyosan veszélyeztetett Bangka-szigeti lajhármakinak (Nycticebus bancanus) az Indonéziához tartozó Bangka-szigeten, amely a faj egyetlen ismert élőhelye. A fajt utoljára az 1930-as években dokumentálták, azóta bizonyított megfigyelése nem történt, sokan már kihaltnak hitték – derül ki egy frissen publikált tanulmányból.
A példányok a sziget különböző részeiről kerültek elő, ami azt bizonyítja, hogy a faj élőhelyeinek jelentős pusztulása ellenére is több területen fenn tudott maradni. A legtöbb egyedet házakból, kertekből, ültetvényekről vagy utakról mentették ki, de voltak köztük olyanok is, amelyek súlyos sérüléseket szenvedtek, például elektromos vezetékek miatt. Felépülésük után 86 egyedet engedtek vissza természetes élőhelyeikre.
A Bangka-sziget lajhármaki-élőhelyei az ónbányászat és az olajpálma-ültetvények létesítését célzó területtisztítás miatt zsugorodtak össze jelentősen. A tanulmány egyik szerzője szerint különösen megdöbbentő, hogy egy ilyen jellegzetes, figyelemre méltó főemlős csaknem egy évszázadon át ilyen kevés tudományos figyelmet kapott. Újbóli felfedezése azt a reményt is felcsillantja, hogy más kihaltnak hitt fajok is fennmaradhattak olyan helyeken, ahol a tudósok évtizedek óta nem kutattak.
A Bangka-szigeti lajhármaki viszonylag kis termetű, éjszakai életmódot folytató állat, amely fákon lassan, megfontoltan mozog. Táplálkozása nem teljesen ismert, feltehetőleg rovarokat és különböző növényi részeket fogyaszthat. Vörösesbarna bundája, jellegzetes arcmintázata és nagy szeme van, ám aranyos megjelenése ellenére kifejezetten veszélyes lény: a könyöke közelében található speciális mirigyekben mérgező váladékot termel, amelyet fenyegetés esetén nyalogatással összekever a nyálával, majd harapás útján juttat áldozata szervezetébe. A mérget elsősorban a fajtársakkal való konfliktusok során használja, de a ragadozókkal és az élősködőkkel szembeni védekezésben is szerepet játszhat, embereknél pedig súlyos, akár életveszélyes allergiás reakciókat is kiválthat.
A faj megóvása érdekében elengedhetetlen a szigeten még megmaradt természetes erdők védelme, valamint annak felmérése, hogy a példányok pontosan mely részeken maradtak fenn és mekkorák az egyes populációk.
