Szellemfajt azonosítottak Magyarországon
Először sikerült azonosítani a díszes mozaikmoly (Euchromius superbellus) egy példányát Magyarországon. A felfedezés valódi lepkészeti szenzációnak számít, hiszen a faj hazai jelenlétét mintegy száz éve próbálják bizonyítani.
A díszes mozaikmoly olyan sokáig maradt rejtve a kutatók előtt, hogy „szellemfajként” kezdték emlegetni. Már a 19. és 20. században is voltak, akik állították, hogy látták, sőt be is gyűjtötték egyedeit Magyarországon, ezeket az észleléseket azonban nem lehetett hitelesíteni.
Idén nyáron viszont egy muzeológus a Kis-Gerje patak mentén húzódó Hosszúcsemői Tőzeglápban elkapott egy példányt. A felfedezést leíró tanulmány szerint ez a moly ránézésre rendkívüli módon hasonlít rokonfajaira, ezért kizárólag morfológiai jegyei alapján nem lehet azonosítani. Ehhez mikroszkópos genitália vizsgálatra volt szükség, amely egyértelműen bizonyította, hogy a szellemfaj a kutató hálójába akadt.
A díszes mozaikmoly alapvetően mediterrán–közép-ázsiai térség száraz élőhelyeihez kötődik. Megtalálható Albániában, Örményországban, Törökországban, Olaszországban, Görögországban, Izraelben, Iránban és több szomszédos országunkban is. A mostani bizonyítékok alapján pedig a hazai állatvilág listájára is felkerült, bár nálunk csak szórványos előfordulásról beszélhetünk.
A szakértők úgy gondolják, Magyarországra a Balkán felől vándorolhatott be. A 2026-os évhez hasonló, rendkívül száraz esztendők elősegíthetik bevándorlását, a faj vándorlási hajlamát ugyanakkor még nem ismerjük behatóan. Ökológiai igényei, köztük hernyójának tápnövénye szintén ismeretlenek, így a faj egészen rejtélyesnek mondható.
