Ürge-Vorsatz Diana: a tömeges utazás és a fenntarthatóság ellentmondása
Az emberek egyre inkább olyan helyekre vágynak, ahol csak kevesen jártak: a dzsungelbe, vulkánok peremére, a sarkvidéki jégre vagy az óceán mélyére. A modern utazás paradoxona, hogy határt akarunk átlépni, de kontrollált körülmények között, és meg akarjuk érinteni a vadont, miközben este a szállodában hideg sör vár.
Ürge-Vorsatz Diana klímakutató, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke szerint ez az ellentmondás feloldhatatlan. Nem lehet összeegyeztetni az emberek utazás iránti vágyát és azt, hogy egyre extrémebb helyekre akarnak eljutni, azzal, hogy mindez fenntartható legyen – mondja. Hozzáteszi: nemcsak a globális turizmus ökológiai lábnyomáról van szó, hanem arról is, hogy tönkretesszük azokat a szép dolgokat, amelyeket látni szeretnénk. „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen” – fogalmazott.
A járvány után visszatért a régi turizmus
A Covid-járvány után a nemzetközi turizmus rövid idő alatt visszatért a korábbi szintre. Az ENSZ turisztikai szervezetének adatai szerint 2024-ben világszerte mintegy 1,4 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak, ami nagyjából megfelel a járvány előtti szintnek. Ez azt is jelenti, hogy egyre több távoli, sérülékeny, nehezen regenerálódó hely kerül fel a globális turizmus térképére.
A kalandturizmus legnagyobb ellentmondása, hogy sokszor éppen azt terheli meg, amiért útnak indulunk. Elutazunk a gleccserhez, mert félünk, hogy eltűnik, megnézzük a korallzátonyt, mert talán már nem sokáig lesz olyan, amilyennek elképzeltük, és sarkvidéki hajóra szállunk, mert látni akarjuk a jégvilágot. A Nature Communications tudományos folyóirat 2024-es kutatási becslése szerint a turizmushoz kapcsolódhat a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 8,8 százaléka, ami 5,2 gigatonna szén-dioxid-egyenérték. Az utazás így nem pusztán magánügy és élmény, hanem éghajlati tényező is.
Az Antarktisz példája
Erre különösen erős példa az Antarktisz, amely sokáig a hozzáférhetetlenség szimbóluma volt, ma pedig az expedíciós turizmus egyik frekventált célpontja. Az Associated Press által idézett adatok szerint 2024-ben több mint nyolcvanezer turista lépett partra a kontinensen, további harminchatezren pedig hajóról nézték a jégvilágot. Alig több mint egy évszázada még ember sem járt a Déli-sarkon.
Ürge-Vorsatz Diana maga is szívesen elutazna az Antarktiszra, és biztos benne, hogy csodálatos hely, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy rendkívül törékeny ökoszisztémáról van szó. Már a mostani látogatottság is extrém terhelést jelent, de ha oda elkezdenek tömegesen érkezni az óceánjáró luxushajók, annak beláthatatlan következményei lesznek – mondja.
A klímakutató nem tagadja, hogy egy ilyen út akár szemléletformáló is lehet. Elképzelhetőnek tartja, hogy azok közül, akik eljutnak oda, tízből legalább hárman valóban megértik, mit jelent az éghajlatváltozás. Ha például kötelezővé tennék számukra, hogy az utazás előtt nézzenek végig többórányi, klímaváltozásról és a lehetséges cselekvési módokról szóló ismeretterjesztő anyagot, talán más szemmel érkeznének meg, és jobban felfognák, hogy ez a világ mennyire gyorsan olvad, sérül és tűnik el.
