Legalább két Balatonnyi víz hiányzik a talajból
A 2022-es aszály sokáig történelmi viszonyítási pontnak számított, a 2023-as átmeneti enyhülés után azonban újabb száraz évek következtek, és a 2026-os nyár, valamint a kora ősz különösen aszályosnak bizonyult. Az idei év első kilenc hónapjára így tovább fokozódott a vízhiány Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem kutatói által elemzett mérések szerint.
A talajnedvesség országos átlaga 2023 és 2026 között 26 százalékról 20 százalékra csökkent. A kutatók becslése alapján ez a vizsgált, felső 75 centiméteres talajrétegben mintegy 4,1 köbkilométeres vízmennyiség-csökkenést jelent, ami a Balaton teljes vízkészletének kétszeresével egyenértékű.
Dr. Barta Károly egyetemi docens szerint ez a vízhiány csak a felső 75 centiméteres réteg talajnedvesség-hiányából adódik. Mérések hiányában nehéz becsülni, de ugyanez a nagyságrend jelentkezhet a mélyebb, de még telítetlen zónában is, 75 centimétertől a talajvízszintig. Bár ez kevésbé befolyásolja közvetlenül a szántóföldi növénytermesztést, akadályozza a felszín alatti vizek utánpótlódását – tette hozzá a talajtani szakember.
Nem mindenhol azonos a helyzet
A regionális elemzések alapján a korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte. Ez a sorrend azonban nem azonos a tényleges vízhiány területi rangsorával: az abszolút értékek tekintetében továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb.
A szárazodást az idei nyár egymás utáni hőhullámai és a csapadék elmaradása is erősítette. A monitoring hálózat adatai alapján 2026 januárja és szeptembere között az országos csapadékösszeg alig haladta meg a 200 millimétert, szemben a 2022-es időszak mintegy 300 milliméterével. A nyári időjárás több szempontból félsivatagi jellegű körülményeket idézett. Mindeközben az eddigi októberi csapadék sok helyen csupán a legfelső talajréteget nedvesítette át, 20-30 centiméter alatt a vízhiány nem mérséklődött.
Drámai a folyók helyzete is
A csapadékhiány a határokon túl, a folyók vízgyűjtőin is jelentős volt, ennek következtében 2026 nyarán és kora ősszel sorra dőltek meg a korábbi legkisebb vízállási rekordok. Bár a közfigyelem, többek között a Paksi Atomerőműnél kialakult kritikus helyzet miatt, elsősorban a Dunára irányult, több más folyón még nagyobb eltérések mutatkoztak. Különösen súlyos volt a helyzet a Tisza felső és középső szakaszán, a Dráván, a Maroson és több kisebb vízfolyáson. A Közép-Tiszán egyes mércéknél 45-50 centiméterrel került a vízszint a korábbi minimum érték alá.
Az extrém alacsony vízszint komoly problémákat is okozott, például Budapest vagy Szolnok ivóvizének kitermelése, az öntözővizek kiemelése, vagy nagyobb állóvizeink idegenforgalma tekintetében. A vizsgált 285 vízmérce közül 81 esetében, vagyis csaknem 28 százalékuknál jelentkezett új negatív vízállási rekord, ráadásul a Duna mellett a Tisza és más vízfolyások is érintettek.
A tartós megoldáshoz nem elegendő néhány csapadékosabb nap vagy hét: a kutatók szerint a lehulló vizet lehetőség szerint helyben kell tartani, és a táji adottságokhoz igazodva kell hasznosítani. Az egyetem szakemberei többek között olyan területek azonosításán és vízmegtartási beavatkozások előkészítésén dolgoznak, amelyek segíthetnek mérsékelni a jövőbeli aszályok hatásait.
