Eltűnt 29 Mercedes Magyarországról – interjú egy autóvadásszal
Vígh Béla az International Association of Auto Theft Investigators (IAATI) elnökségének magyar tagja. A gépjárműnyomozók háromnapos, globális konferenciát tartanak október végén Budapesten, amin a bűnözőket üldöző rendőrök, ügyészek és állami szereplők is előadnak, valamint részt vesz több károsult is.
Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozik egy gépjárműnyomozó, Vígh Béla elmondta: általában külföldi megbízók keresik meg, de vannak magyar ügyfelei is. Az eltűnt autóik nyomát kutatja, vagy a hatóságok által jellemzően más országban megtalált járműveiket származtatja vissza.
Egy konkrét példaként említette, hogy eltűnt egy hazai pénzintézet 29 Mercedese. Két eldobós cég vette tartós bérletbe őket, majd csődvédelmet kértek, az autók pedig eltűntek. Közel 1,2 milliárdos a kár, és ebben az ügyben több más pénzintézet is károsult jóval több járművel. Tizenhat autónak Moszkvában találta meg a nyomát, egy Mercedest már le is foglaltak. Mint mondta, nem lesz leányálom hazahozni onnan.
Valószínűleg ugyanezen ügyhöz tartozik, hogy éppen aznap találtak még öt BMW-t is Oroszországban, ahol más a károsult, de arról az ügyről több konkrétumot nem mondhatott.
Arra a felvetésre, hogy gyakran lehet olvasni rendőrségi híreket külföldön körözött járművekről Magyarországon, és hogy mennyire van veszélyben egy magyar autóvásárló, Vígh Béla azt mondta: erősen érintett Magyarország, mivel mióta megszűnt a schengeni határ, keresztülmegy rajtunk minden.
