Megtalálták a Golgotára vezető út egy részét Jeruzsálemben
Egy Kr.e. 1. századra datált, széles, sekély lépcsőfokkal és nagyobb szegélykövekkel kialakított kövezett utat tártak fel a jeruzsálemi Szent Sír-templom padlózata alatt végzett ásatások során a római Sapienza Egyetem régészei.
A megközelítőleg 3-szor 3,6 méteres egybefüggő szakaszon megmaradt építmény a domborzati viszonyok és az út íve alapján délnyugati irányba emelkedett. A kutatócsoport szerint olyan külvárosi útvonal része lehetett, amely a Golgota, más néven a Kálvária magaslata felé vezetett.
A régészek kizárták annak lehetőségét, hogy a burkolat csupán egy kisebb temetői ösvény lett volna, mivel kialakítása és méretei komolyabb forgalom lebonyolítására utalnak. A lépcsőfok jelenléte miatt az építményt az építőanyagokat szállító római szekerek sem használhatták, így az elsősorban gyalogos közlekedésre szolgált.
A római kori kivégzések minden esetben nyilvános események voltak, amelyekhez megfelelő megközelítési útvonalakra volt szükség a nézőközönség számára. A tömeg jelenléte a birodalmi elrettentés és az elítéltek megalázásának szerves részét képezte, ami indokolja egy szélesebb gyalogos út kiépítését a vesztőhely felé.
