Négy érmet szereztek a magyar szumósok a bakui világbajnokságon
A felnőttek között két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a bakui szumó-világbajnokságon, az U18-asok mezőnyében pedig egy aranyérem is került a magyar csapat gyűjteményébe.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint Délceg József a 100 kilogrammos súlycsoportban végzett a második helyen, Gyuricza Marcell pedig a 115 kilogrammosok mezőnyében jutott el a döntőig.
Különösen értékes eredményt ért el Szilágyi Erik, aki a nyílt súlycsoportban szerzett bronzérmet. Ebben a kategóriában nincsenek testsúlyhatárok, így a versenyzők jelentős súlykülönbséggel is összekerülhetnek egymással. A profi szumóhoz leginkább hasonlító versenyszámban Szilágyi a mezőny egyik legkisebb testsúlyú indulójaként jutott el a dobogóig.
Közel volt az éremszerzéshez Kaszás Elza is a 65 kilogrammosok között a felnőtteknél, és végül az ötödik helyen zárt.
A magyar csapat egyik legnagyobb sikerét Sillei Janka érte el, aki az U18-as korosztály 60 kilogrammos súlycsoportjában magabiztos küzdelmek után jutott fel a dobogó felső fokára. A fiatal magyar versenyző a döntőben japán ellenfelet győzött le, megszerezve pályafutása eddigi egyik legjelentősebb sikerét.
„Az elmúlt 13 évben nem emlékszem ilyen sikeres világbajnoki szereplésre. Korábban egy-két érmet már szereztünk, de arra nem volt példa, hogy négy világbajnoki éremmel és egy ötödik hellyel zárjunk. Ráadásul mindenféle színű éremből jutott a magyar csapatnak. Különösen fontos, hogy ezzel a világbajnoksággal már megkezdődött a 2029-es karlsruhei Világjátékok kvalifikációja” – értékelt Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.
