160 főt érinthet a csoportos létszámleépítés a közmédiánál
A közmédiánál korábban bejelentett csoportos létszámleépítés legfeljebb 160 munkavállalót érinthet, az elbocsátottak végső létszáma a munkavállalói képviselőkkel hétfőn megkezdett egyeztetésektől függ – derül ki a közmédia átmeneti vezetése által a dolgozóknak kiküldött e-mailből.
Az értesülés szerint elsősorban a televíziós és rádiós területről, kisebb részben a backoffice munkakörökből bocsátanak el 140 embert, további 20 érintett olyan munkavállaló, akit már korábban felfüggesztettek a munkavégzés alól. A csoportos létszámleépítés a Magyar Távirati Irodát nem érinti. A közmédiában hozzávetőleg kétezren dolgoznak.
Horváth P. András megbízott vezérigazgató a hétfői e-mailben arról tájékoztatta a dolgozókat, hogy az október végén lezárult átvilágítás megállapította: az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató másfél évtizedes kettős működése számos területen párhuzamosságokat hozott létre. Az egységessé vált szervezetnek a valós feladatokhoz igazodó létszámra van szüksége.
A csoportos létszámleépítésről az üzemi tanácsok és a szakszervezetek részvételével zajló tárgyalások várhatóan november végéig tartanak. Az érintett munkavállalók ezt követően személyre szóló, írásbeli tájékoztatást kapnak, a munkaviszonyok megszüntetésére pedig legkorábban 30 nap múlva kerülhet sor. Az érintett dolgozóknak várhatóan november közepe környékén küldik ki az értesítéseket, így munkaviszonyuk december közepén szűnhet meg.
A megbízott vezérigazgató szerint az elbocsátásokkal kapcsolatos döntések objektív, szakmai szempontok alapján születnek, és minden érintett munkavállaló megkapja a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés szerint őt megillető valamennyi járandóságát.
A közmédia átmeneti vezetése október elején jelentett be csoportos létszámleépítést a dolgozóknak, egyben felhívták a figyelmet arra: a törvények szerint nem jár végkielégítés azoknak, akiknek a munkaviszonyukkal kapcsolatos magatartásuk miatt felmondással szűnik meg a szerződése. Akkori értesülés szerint egyeseknek az együttműködés hiánya, illetve a jogszabályok és a jogszerű munkáltatói utasítások, valamint a belső szabályzatok be nem tartása miatt mondhatnak fel.
Korábban az új szakmai vezetők érkezésével párhuzamosan tucatnyi vezetőt függesztettek fel állásából az MTVA-nál és a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nél. Július elején az új médiatörvény hatálybalépésével megszűnt Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának megbízatása, az MTVA korábbi vezérigazgatója, Papp Dániel pedig addigra lemondott. Utóbb távoznia kellett Altorjai két helyettesének, Tóth István Zoltánnak és Kárász Róbertnek is, valamint több tévés és rádiós csatornaigazgatónak. Szintén menesztették Császár Attilát a híradó vezető szerkesztői közül.
Szeptember elején azonnali hatállyal levették az M5-ön futó Ez itt a kérdés… című műsort, és mentesítették a munkavégzés alól Gulyás István csatornaigazgatót. Közös megegyezéssel távozott az MTI-től az a négy főszerkesztő-helyettes is, akiket korábban azután függesztettek fel, hogy a közmédia közzétett egy, a hírügynökségnél dolgozók által összeállított dokumentumot a politikai befolyásról és cenzúráról.
