Forradalmi ünnepnapok után szürke hétköznapok
A rezsimváltó kampányok forradalmi hevületének líráját mindig a szürke hétköznapok prózája követi – állapítja meg Dessewffy Tibor írása, amely a 24.hu-n jelent meg. A szerző szerint Magyarországon és Szerbiában a győzelem utáni élet egyik nagy kérdése az lesz, mi marad meg a mozgalmak tapasztalatából.
A társadalomtudomány kritikai diagnózisai helytállóak lehetnek, de a mozdulatlanság leírása könnyen a mozdíthatatlanság bizonyítékává válik – figyelmeztet a szerző. Abból, hogy tegnap sem történt semmi, észrevétlenül lesz állítás arról, hogy holnap sem történhet. Aztán a páciens felkel a fotelből, megszervez egy mozgalmat, és esetleg még a kormányt is leváltja.
Magyarországon tizenhat év alatt alaposan megtanultuk ezt a gondolatmenetet, hogy ezek úgyis maradnak – írja Dessewffy Tibor, aki maga is használta a nagy társadalomtudós és sikeres médiavállalkozó Gary Lineker kitekert mondását: a politika az, amikor különböző szereplők kampányolnak, és a végén mindig Orbán nyer. Aztán jött a Tisza felemelkedése és az áprilisi választási cunami. Szerbiában a diákmozgalomból kinövő választási összefogás októberi sikere bontotta meg a tartósnak hitt hatalom rendjét.
A cikk azt a kérdést járja körül, mi az az élmény, amely kimozdítja az embereket életük bevett cselekvési rendjéből, miért ilyen erős élmény a közös cselekvés, és mi marad belőle, amikor újra eljön a politikai hétfő. A szerző szerint ebben a szétomló, bizonytalanságokkal terhelt világban egy dolgot tud biztosan: hosszabb távon, miként a kaszinókban a ház, mindig az életvilág nyer. Az számít, hogy megölelnek-e a szeretteink, mosolyognak-e a gyerekeink, és vannak-e olyanok, akikkel egy kolbászt be lehet tolni a Paulay Ede utcában, mielőtt az ember dülöngél egyet a Hunnia bisztróban.
