Álomkezdés a Premier League-ben: már a 7. percben jött egy félpályás gól
Úgy nyert 5-0-ra a Brighton a Crystal Palace ellen a Premier League 7. fordulójában, hogy már a 10. percben háromgólos előnyben volt. Tóth Alex nélkül győzött a Bournemouth, a Manchester United csak döntetlent ért el a Leeds otthonában, a címvédő Arsenal pedig hajrágóllal nyert.
A Brighton már a 4. percben vezetést szerzett, miután egy szabadrúgás után Canvot a saját kapujába csúsztatta a labdát. A 7. percben Diego Gómez a félpályáról lőtt, a labda pedig a kapus fölött átszállva landolt a hálóban. Gómez 51 méteres távolságról talált be, ami a legtávolabbi gól azóta, hogy Wayne Rooney az Everton játékosaként 2017 novemberében 58 méterről bevette a West Ham kapuját.
A 10. percben már 3-0 állt az eredményjelzőn: Haralamposz Kosztulasz sarokkal készítette le a labdát Yasin Ayarinak, aki megtriplázta csapata előnyét. A mérkőzés további részére jellemző, hogy mire a Palace a 63. percben kidolgozta első igazán nagy helyzetét – Mateta a lécet találta el –, addigra a második félidőt is góllal kezdő Brighton már 4-0-ra vezetett. A Brighton mindössze a kilencedik csapat a Premier League történetében, amely háromszor is eredményes volt egy bajnoki első tíz percében. Fabian Hürzeler csapata sorozatban negyedik sikerét aratta a bajnokságban, ezeken a meccseken 15-0 a gólkülönbsége.
Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak döntetlent ért el a Manchester United
Tóth Alex ezúttal nem került meccskeretbe a Bournemouthnál, amely otthon fogadta a Sunderlandet. Marco Rose csapata villámrajtot vett, a 6. percben már vezetett, bő negyedóra után pedig emberelőnybe került. A Bournemouth a bajnoki szezonban először gyűjtötte be a három pontot.
A Manchester United hiába szerzett vezetést az első félidőben a Leeds United otthonában, a fordulást követően a védelem nem tudott felszabadítani egy szögletet követően, amiből Dominic Calvert-Lewin közelről, estében a hálóba bombázott, így 1-1-re végeztek a csapatok. A vendégek még örülhetnek is az egy pontnak, a 91. percben Anton Stach lövése ugyanis már a kapuson is túljutott, de sikerült blokkolni. A csapat öt bajnoki óta nem tud nyerni.
A 80. percben nyert az Arsenal
A címvédő Arsenal 1-0-ra nyert Nottinghamben, a mérkőzés egyetlen találatát Noni Madueke szerezte a 80. percben. A Nottingham Forest negyedik vereségét szenvedte el, otthon a negyedik fellépésén a harmadikat, házigazdaként így továbbra is nyeretlen. Az Arsenal negyedik idegenbeli találkozóján harmadszor gyűjtött három pontot.
Premier League, 7. forduló:
Bournemouth–Sunderland 2-0 (1-0)
Brighton–Crystal Palace 5-0 (3-0)
Leeds United–Manchester United 1-1 (0-1)
Nottingham Forest–Arsenal 0-1 (0-0)
