DVSC: hiába az öt gól, ha csak kettőt adtak meg
Bár a 10. percben már kétgólos előnyben volt a Debrecen labdarúgócsapata, végül a ráadásban kapott két találattal még pontot sem szerzett hazai pályán a Vasas ellen az NB I 8. fordulójának szombati mérkőzésén.
Gert Remmel, a DVSC edzője a lefújás után egyértelműen a játékvezetőt okolta a vereségért. „Csak gratulálni tudtam a játékosaimnak, hiszen mindent megtettek a győzelemért. A futball ilyen, egy az este nagyon furcsa volt” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt.
„Az első tíz perc után nem hittem, hogy veszíthetünk. De ha egy meccs végig megy 11 a 11 ellen úgy, hogy a fő karakter a játékvezető, akkor nem biztos, hogy az egy jó mérkőzés” – tette hozzá a szakember.
A Nemzeti Sportnak ennél is keményebben fogalmazott, amikor arról kérdezték, hogy az első félidő közepén, 2-0-s vezetésnél akár végleg eldönthették volna a három pont sorsát.
„Amikor berúgjuk a harmadik, a negyedik és az ötödik gólunkat is, mégis csak kettő érvényes, akkor nem feltétlenül tudok ilyenről beszélni. Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt. Amilyen szerencséjük ezen a meccsen volt, biztos nyernek” – mondta Gert Remmel.
