Felavatták, majd be is zárták az Iparművészeti Múzeumot
Az Iparművészeti Múzeum létrehozásának ötlete egészen 1864-ig nyúlik vissza, és Rómer Flóris bencés szerzetes nevéhez fűződik. Az elképzelést hamar felkarolta Pulszky Ferenc régész és műgyűjtő is, aki 1866-ban tért haza száműzetéséből. Az Országgyűlés 1872-ben jelentős összeget szavazott meg iparművészeti tárgyak vásárlására, a gyűjtemény magját pedig az 1873-as bécsi világkiállításon beszerzett műtárgyak képezték, így ebben az évben hivatalosan is létrejött a Magyar Iparművészeti Múzeum.
Ekkor világszinten még csak két iparművészeti múzeum létezett, egy Londonban és egy Bécsben, így a magyar kezdeményezés úttörőnek számított. Az új múzeumnak azonban még nem volt saját épülete. A kollekciót 1877-ig a Magyar Nemzeti Múzeumban őrizték, majd ebben az évben az Andrássy úton találtak neki helyet, az újonnan épített Műcsarnok épületében. A gyarapodó gyűjtemény azonban rövidesen kinőtte ezt az épületet, ehhez hozzájárult az is, hogy hamarosan iparművészeti képzés indult, amelynek szintén a Műcsarnok adott helyet.
Az új múzeumépülethez a magyar kormány telket biztosított az Üllői úton, majd pályázatot írt ki a tervezésére. A pályázat legfontosabb eleme a visszafogott költségvetési tervezés volt: a kiírás szerint a megnevezett intézetek ideiglenes helyiségeinek akkori bérösszege tőkésítve 400 ezer forintot tett ki, ez az összeg szolgált kiindulópontul. A befutó végül a Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott, „Keletre magyar!” fantázianevű pályázat lett.
Lechner Ödön szándékosan választotta ezt a jelszót, ugyanis meg volt győződve a magyarság ázsiai eredetéről. Úgy gondolta, hogy a sajátos, egyedi magyar nemzeti építészeti stílus megteremtéséhez nem a nyugati historizáló formákat kell másolni, hanem Kelet felé kell fordulni. A jelige programadó felhívás volt arra, hogy a magyar néprajzi kincseket, a hímzéseket és faragásokat ötvözni kell az indiai, perzsa és arab művészet elemeivel. A döntésnek politikai vetülete is volt: a „Keletre magyar!” projekttel Lechnerék hadat üzentek a bécsi befolyásnak tekintett historizáló stílusnak. A bírálók szerint az architektúra tekintetében elismerést érdemelt, hogy nem valamely történelmi stílus merev szabályait alkalmazták, hanem szabad, egyéni felfogást mutattak, az épület jellegéhez illő, fejlett magyar színes agyagipar gyártmányainak hasznosításával.
A biztató kezdetet hosszas bürokrácia követte: a konkrét építkezés megkezdéséig még több mint két év telt el, belső intrikák következtében 1891-ben pedig kis híján a teljes projekt borult. Időközben pénzhiány miatt a terveken is módosítani kellett, melynek máig kiható eredménye, hogy az eredetileg a teljes telek beépítésére irányuló épület csonka maradt. A kivitelezés végül 1893 őszén indult meg, magyar és külföldi, főként osztrák és angol vállalatok részvételével. A burkolatot és a díszítményeket, valamint a mázas tetőcserepeket a pécsi Zsolnay Porcelángyár készítette; Zsolnay Vilmos a nagyszabású megrendeléshez két-három új égetőkemencét állíttatott fel, és szakértőt is delegált az építkezés helyszínére. A legalább 17 kivitelező cég bevonása miatt a munka összehangolása meglehetősen döcögőssé vált, a kormány számára azonban presztízskérdés volt a határidő betartása.
Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1895. december 6-án miniszteri biztost nevezett ki az építkezés felügyeletére Fittler Kamill személyében. Fittler kidolgozta a hátralévő feladatok sorrendjét, és ügyelt arra, hogy a kivitelezők ne lépjék túl a rendelkezésre álló anyagi keretet. Az épület ünnepélyes átadását az 1896-os millenniumi ünnepségek idejére, október 11-re tervezték, az építkezés csúszása miatt azonban ezt el kellett halasztani. Mivel az ünnepségsorozat október 31-én zárult, az épület felavatására október 25-én mégis sor került, holott ekkor a világítás, a belső festés és a berendezés még teljességgel hiányzott.
A múzeumot maga Ferenc József avatta fel városi és egyházi elöljárók, illetve a tábornoki kar társaságában. A magyar kormány részéről Wlassics Gyula üdvözölte az uralkodót, aki aláírta az alapító okmányt, majd megtekintett egy sebtében összeállított magyaros kiállítást. Az ünnepséget követően az addigi igazgató, Ráth György azonnal benyújtotta lemondását, a múzeum épülete pedig csak a következő év során nyílt meg a nagyközönség számára. Az új igazgató, Radisics Jenő több mint 20 évig vezette az intézményt, és sokat tett a gyűjtemény európai szinten is jelentőssé tételéért.
A múzeum épületét 2017-ben renoválás címén bezárták, a felújítás helyett azonban elhagyatottan áll és folyamatosan pusztul. Az elmúlt években felmerült a több mint százéves múzeum gyűjteményének teljes felszámolása, más gyűjtemények közötti szétosztása is.
