Pillemúzeum lett a nyugdíjas kőműves pincéjében
Az ország egyetlen pillemúzeumát alakította ki meseszép ozorai pincéjében egy nyugdíjas kőműves. A gyűjteménynek és a pincének már nemzetközi rajongótábora is van.
A pille a Kapos–Koppány menti falvak jellegzetes női viselete, amelyet a katolikus fiatalasszonyok esküvőjük napjától első vagy második gyermekük születéséig hordtak, és a 19. század második felétől vált e vidék jellegzetes darabjává. Házasságkötéskor a pillét felkontyolt hajukra, pontosan a kontyra húzták rá, ami valójában egy díszes főkötő volt. Megjelenése az 1920-as évekre tehető.
A 20. század közepén ifj. Poór Ferenc, az Ozorai Járási Múzeum muzeológusa gyűjtőútján 22 településen jegyezte fel a pilleviselés szokását, ami aztán az 1970-es évekre a népviselet elhagyásával együtt eltűnt. Mára a pille újból ismertté, kulturális szimbólummá vált a Kapos–Koppány mentén.
A pille településenként részben eltérő, ám az alapelve mindegyik faluban ugyanaz. Kezdetben a forma és az anyag is egyszerűbb volt, egyszínű, lógós selyem pillét használtak, később ezeket hímezték is. Idővel a hímzett kendőt a keménypapírból készült szögletes kontydobozra rögzítették. A lelógó sarkakat eleinte hagyták lógni, később szárnyszerű alakot igyekeztek kialakítani belőlük keménypapír behelyezésével. Innen kapta a fejviselet a nevét, hiszen a kialakult fejdísz a lepkére, pillére hasonlított. Anyaga a negyvenes évekre kibővült, már kasmír, brokát selyem, szatén és taftselyem voltak, melyek színei és díszei a viselt ruha színéhez illeszkedtek.
A Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság 2024-ben a Kapos–Koppány menti pillét kiemelt vármegyei értéknek, azaz Tolnaikumnak minősítette. A pillét ügyes kezű, varrni tudó asszonyok készítették el saját elképzelésük alapján vagy a megrendelő igénye szerint. Tyukodi Lajos egy ilyen hölggel futott össze egy boltban, és ez a véletlen találkozás alapozta meg az ozorai pillemúzeum ötletét.
Lajos Németországban dolgozott kőművesként, és a téli időszakban, amikor nem volt annyi munka, a fiával, aki szintén a szakmában dolgozik, vállalták a pincék boltozását, építését, majd ő is vásárolt Ozorán egyet, és azt maguknak is rendbe hozták. Elmondása szerint külföldről hazalátogatva mindig bekéredzkedtek valamelyik pincébe a barátokkal borozgatni, beszélgetni, így épp itt volt az ideje, hogy egy saját kuckót is építsen maguknak. Lajos a szomszédos településen, Fürgeden él.
A pince egy igazi mestermunka lett, ahogy Lajostól megtudtuk, ma már egyre kevesebben vannak a szakmában, akik értenek a pincék építéséhez is. Volt olyan látogató, aki azt mondta a pincére, hogy építészetileg nagyobb élmény volt neki, mint maga az ozorai vár.
Lajos szeretett volna valami helyi hagyományt is megjeleníteni a pincéjében, és egyszer a boltban hallotta, hogy a pilléről beszélget egy hölgy a pénztárossal. Megvárta az üzlet előtt, hogy megkérdezze, tudna-e neki is készíteni egyet, majd a pinceszomszédja is meglepte még eggyel. Azóta már több környékbeli községből is sikerült beszereznie pilléket. Jelenleg 27 darab van kiállítva, a babákon még 4, de készülőben van újabb 2 darab. A babákat ajándékba kapta, kalocsai, ozorai, döbrögközi, matyó és sárközi népviseletekbe vannak öltöztetve.
A gyűjteménynek és a pincének már nemzetközi rajongótábora is van. A pincével szemben ugyanis egy hindu templom épül, melynek a tulajdonosa rendszeresen visz vendégeket Lajoshoz. Dél-Amerikából, az Egyesült Államokból, Kanadából, Németországból, Ausztriából és Hollandiából is érkeztek már látogatók a pincébe. Aki pedig szeretné megnézni a pincét és a pilléket, annak Ozorán, a Petőfi utca végén kell keresnie.
