Éles tárgyakat rejtettek a halloweeni édességekbe Gyömrőn és Péteriben
Már öt esetben találtak életveszélyes tárgyakat gyerekek halloweeni édességgyűjtés során kapott cukorkáiban Gyömrőn és a szomszédos Péteriben. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
Gyömrő Város Önkormányzata közölte, hogy november elsején három aggasztó esetről szereztek tudomást. A lakossági bejelentések szerint a gyömrői Liget Lakóparkban a halloweeni édességgyűjtés során olyan cukorkák kerültek gyermekekhez, amelyekbe veszélyes fémtárgyakat rejtettek. Az egyik édességben szöget, egy másikban csavart, a harmadikban pedig drótdarabot találtak.
Az önkormányzat hozzátette, az elmúlt órákban további családok is panaszt tettek, és a Gyömrő melletti Péteri településen is felfedeztek olyan cukorkát, amelyben szintén fémdarab volt elrejtve. Jelenleg öt konkrét eset ismert a nyomozóhatóság előtt.
A gyömrői önkormányzat arról is értesült, hogy a halloweeni esemény során egy gyermek rosszul lett, és orvosi ellátásra szorult. Egyelőre nem bizonyított, hogy a rosszullét összefüggésben áll-e az édességekkel.
Kisberk Szabolcs, a település polgármestere közölte, hogy a városvezetés zéró toleranciát képvisel a gyermekek testi épségét veszélyeztető cselekményekkel szemben. Arra kérik a szülőket, hogy alaposan ellenőrizzék a gyermekeik által gyűjtött édességeket, és beszélgessenek velük arról is, miért fontos az elővigyázatosság. A lakosságot arra kérik, hogy ha bárki hasonló esettel találkozott, haladéktalanul értesítse a rendőrséget, az érintett édességet és annak csomagolását pedig őrizze meg a hatósági vizsgálat számára.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Monori Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen elkövető a Gyömrőn tartott halloweeni utcai rendezvényen kihelyezett cukorkákba hegyes fémtárgyakat, tűket és szögeket rejtett. Az édességekből a rendezvényen részt vevők közül többen is fogyaszthattak, illetve vihettek magukkal.
A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik a rendezvény idején és helyszínén látták az édességek kihelyezését, vagy gyanús, szokatlan viselkedésű személyt észleltek. Várják továbbá azok jelentkezését is, akik a helyszínről származó édességből fogyasztottak, vagy abban idegen tárgyat, például tűt vagy szöget találtak.
A rendőrség kéri azokat az autósokat is, akik a rendezvény környezetében közlekedtek, és gépjárművük fedélzeti kamerája rögzíthette az eseményeket, hogy felvételeikkel segítsék a nyomozást. Bejelentést akár névtelenségük teljes megőrzése mellett is tehetnek a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámon, a 112-es központi segélyhívón vagy a 06-27-505-600-as telefonszámon, illetve hivatali munkaidőben személyesen a Monori Rendőrkapitányságon.
