Korniss Péter elismerte, hogy „Pál” fedőnévvel állambiztonsági hálózati személy volt
Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus, a magyar fotóművészet egyik legismertebb alakja elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven az állambiztonság hálózati személye volt. A jövőre 90 éves művész egy interjúban beszélt arról, milyen körülmények között került kapcsolatba a titkosrendőrséggel.
„Ez életem legnehezebb interjúja, mert szégyenemről kell vallanom” – mondta Korniss, hozzátéve: „csúnya folt ez rajtam, de lesújtana, ha a hálózati múltam miatt a munkámra árnyék vetülne”. Elmondta, hogy utoljára 1963-ban találkozott az állambiztonság embereivel, de csak 1966-ban zárták ki a hálózatból. „A lényeg azonban az, hogy amikor 1967-ben először eljutottam Székre fotózni, már semmilyen kapcsolatban nem álltam a titkosrendőrséggel” – jelentette ki.
Kifejtette, hogy másodéves joghallgatóként részt vett a forradalom eseményeiben. „Október 25-én a Parlament előtti sortűznél horzsolt egy golyó, de nem sérültem meg” – mondta. Később letartóztatták, 1957 januárjában pedig vádemelés nélkül szabadon engedték. 1957. március 15. előtt ismét őrizetbe vették, „ekkor történt a beszervezés”. A Gyűjtőfogházban hosszú börtönbüntetéssel fenyegették, és a megtorlásoktól való félelmében, mindössze tizenkilenc évesen végül aláírta az együttműködési nyilatkozatot.
„1957 tavaszára rettenetesen megváltozott a hangulat, jöttek a hírek az akasztásokról, én is féltem” – mondta, hozzátéve, hogy az első letartóztatást követően kirúgták az egyetemről. A beszervezéskor nem került szóba, mit és hogyan várnak tőle, azt mondták, majd keresni fogják.
Az interjúból kiderül az is, hogy szabadulása után a Kiscelli úton dolgozott egy szövetkezetben segédmunkásként, egy presszóban találkozott a tartótiszttel, és egy Népszabadságba kellett tennie az általa megírt jelentést és átadni neki. „Majdnem hetven év távlatából őszintén szólva már nem emlékszem, mikről kellett beszámolnom. Nagy titkokat biztosan nem írtam, a munkakörnyezet kívül esett az érdeklődési körükön. Aztán egy rádiószerelőhöz kerültem segédnek, ott is megkerestek az állambiztonság részéről, de érdemit onnan sem tudtam jelenteni.”
1961-ben a Nők Lapjához került, ahonnan egy feljelentés miatt később elbocsátották. A lap főszerkesztője, Németi Irén azonban kiállt mellette, és másfél évvel később sikerült visszajuttatnia az újsághoz.
„Meg is kerestek 1963-ban … Kocsiba ültettek és elvittek egy lakásra a Frankel Leó út környékén” – emlékezett vissza Korniss Péter. Ekkor azonban már megváltozott a környezet, amnesztiát hirdettek, és ő határozottan elutasította az együttműködés folytatását. Közölte, hogy minden erejével a munkájára szeretne koncentrálni. Többé nem keresték, a nyilvántartásból pedig 1966-ban kizárták.
Arra a kérdésre, hogy 1967-től sokat járt Erdélybe, majd Nyugatra is utazhatott, és hogy nem jelentkeztek-e esetleg a hírszerzés emberei, Korniss azt mondta, hogy „soha, senki”.
Korniss azért állt a nyilvánosság elé, mert délelőtt több tízezer egykori ügynök nevét hozzák nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának honlapján. Az eseményen Magyar Péter miniszterelnök és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is részt vesz.
