„A halálnak mindenhol ugyanolyan a szaga” – öt éve takarítanak ott, ahová mások belépni sem mernének
Zsolt és Gabi öt éve takarítanak olyan otthonokat, ahol gyilkosság, öngyilkosság vagy természetes haláleset történt. Többnyire akkor érkeznek, amikor a rendőrség és a mentők már távoztak, a hozzátartozók pedig képtelenek szembenézni a hátramaradt nyomokkal. Megtanulták, hogyan lehet hozzászokni a halálhoz, ám vannak emlékek, amelyeket még ők sem tudnak eltüntetni.
2022 májusában az aszódi kettősgyilkosság az egész országot megrázta: egy apa álmukban megölte 14 és 16 éves lányait. A férfit később jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Amikor a hatóságok befejezték a munkájukat, a lakást még rendbe kellett tenni. Erre Laczkó Zsoltot és párját, Karsai Gabriellát kérték fel.
„Nem az volt a legnehezebb, amit csinálnunk kellett. A falakon láttam a rajzokat, köztük azt, hogy »szeretlek, apa«” – emlékszik vissza Zsolt eddigi leginkább embert próbáló munkájára, pedig addigra már számtalan haláleset és gyilkosság helyszínén megfordult.
Mindketten szülők, és Zsolt azt mondja, az ember fejébe egyszerűen nem fér bele, ami ott történt. Életében először szakította félbe a takarítást: kiment a lakásból, lement az emeletről, sétálnia kellett egy keveset. „Mint amikor valaki karambolozik, és utána el kell döntenie, képes-e visszaülni az autóba. Én visszamentem, és csináltam tovább.” Noha a helyszínt rendbe tették, a rajz képe azóta is előtte van.
Az ilyen emlékek ellen alakítottak ki egy szigorú, szinte gépies munkamódszert maguknak a takarításhoz. Belépnek, felveszik a védőfelszerelést, megkezdik a munkát. Nem állnak meg minden tárgynál, nem próbálják megismerni az elhunyt életét, és a fényképeket sem nézegetik. Így védekeznek az ellen, hogy a munka lelkileg összeroppantsa őket.
Zsolt és Gabi öt éve alkotnak egy párt, és nagyjából ugyanennyi ideje foglalkoznak extrém takarítással. Azaz olyan lakásokban, házakban dolgoznak, amelyeket súlyos elhanyagoltság, tűzeset, természetes halál vagy erőszakos bűncselekmény után kell rendbe tenni. A munkájuk több a hagyományos takarításnál: előfordul, hogy a vérben tocsogó laminált parkettát felszedik, berendezési tárgyakat távolítanak el, extrém módon fertőtlenítenek, vagy egy komplett lakást kiürítenek.
„Ha megkérdezik, mivel foglalkozunk, azt mondjuk: takarítunk. Ez általában senkit nem érdekel. Amikor hozzátesszük, hogy »extrém helyeken, extrém dolgokat«, rögtön kíváncsi lesz mindenki” – meséli Zsolt. Hozzáteszi: ők azt szeretik mondani, hogy katasztrófák után takarítanak – egy természetes halál, egy tűzeset vagy egy elhagyott ingatlan mind katasztrófa az emberek életében.
Az extrém takarításnak megvannak a maga szakmai fogásai, gépei, maró vegyszerei, Zsolt szerint azonban mindez kevés. „Ehhez gyomor és lélekerő is kell” – mondja.
Zsolt korábban is a takarításból élt, iskolákban és más közintézményekben dolgozott. A koronavírus-járvány idején fogalmazódott meg benne, hogy valami szokatlanabbal szeretne foglalkozni, olyan területtel, ahol kevesen vállalkoznak a feladatra. Nem lebegett előtte konkrét külföldi példa, saját ötlettől vezérelve vágott bele.
Az első igazán extrém munkájára ma is pontosan emlékszik. Egy nő öngyilkosságának helyszínére hívták, aki a férje vadászpuskájával vetett véget az életének. Zsolt egyedül érkezett az áldatlan állapotú ingatlanba. „Úgy kellett viselkednem, mintha ilyesmivel már számtalanszor találkoztam volna, pedig végtelenül brutális volt. Ne úgy képzelje el senki, mint az amerikai filmekben, hogy a golyó bemegy elöl és hátul kijön.” Mindenhol minden volt.
Nem sokkal ezt követően segítséget kapott: megismerkedett Gabival. Az interneten találtak egymásra, Zsolt meglátta őt, írt neki, és elkezdtek ismerkedni.
