Aláírásokat gyűjt a KDNP a gendertörvény ellen
Online petíciót indított a „gendertörvény” ellen a KDNP – jelentette be Rétvári Bence, a párt parlamenti frakcióvezetője. A párt korábban segélyvonalat is indított a genderveszély miatt.
„Nem engedjük, hogy hazánk a genderideológia újabb áldozata legyen! Tiltakozunk a gendertörvény ellen, megvédjük gyermekeinket a szivárványos propagandától és lobbiszervezetektől!” – írja a KDNP.
Rétvári szerint az európai sajtóban Magyar Péter miniszterelnök „a genderküzdelem hősévé vált” a gyermekvédelmi törvény módosítása óta. Állítása szerint egy nap sem telt el, és máris megjelentek „a Soros-szervezetek által támogatott genderszervezetek” az iskolákban.
Az Országgyűlés kedden fogadta el a gyermekvédelmi törvény módosítását, amely Magyar szerint „igazából a szigorítása a jogszabálynak”. A módosítás értelmében nem bizonyos szexuális tartalmaktól, hanem minden öncélú pornográf tartalomtól védik a gyermekeket. Segítik a kórházban hagyott csecsemők helyzetét, a kormány szeretné, ha kevesebben maradnának a kórházakban, és szigorodik az online térben fiatalok ellen elkövetett bűncselekmények elleni fellépés is.
Emellett kikerültek a jogszabályból a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését tiltó homofób passzusok, amit az ellenzék akként értelmez, hogy a Tisza-kormány kinyitotta az iskolák kapuit az LMBTQ-szervezetek előtt. A Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk egyszerre hördültek fel azon, hogy a pécsi Emberség Erejével Alapítvány egy nappal a törvény elfogadása után már az iskolákban „érzékenyíti” a gyerekeket, noha a szervezet valójában pályaorientációs foglalkozást tartott.
