Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áron vádjaira
A Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában válaszolt Bayer Zsolt Molnár Áronnak, aki videóban számolt be arról, hogy a publicista 2014-ben 3 millió forint támogatást kapott az NKA-tól egy Lengyelországról szóló kötet kiadására, ami azonban nem valósult meg.
Molnár Áron szerint Bayer Zsolt több határidő-módosítás és figyelmen kívül hagyott felszólítás után végül 2020-ban visszafizette a támogatást, de ezután rögtön kapott egy másik támogatást ugyanilyen összegben. A színész az NKA-tól azt várja, szedjék be Bayertől az elmaradt kamatot.
Bayer Zsolt cikkében elismeri, hogy 2014-ben kapott 3 millió forint támogatást egy magyar–lengyel kétnyelvű könyv kiadására, amely elmondása szerint a lengyel műfordító miatt nem valósult meg.
„Sajnos többszöri és igen, évekig tartó noszogatásom ellenére sem készítette el a fordítást, a másik fordítóval való próbálkozásom is kudarcba fulladt, így végül 2020-ban a támogatás teljes összegét visszafizettem” – írja a publicista.
Molnár Áron szerint a 3 milliós támogatás folyósításakor a Magyar Államkincstár egyébként köztartozás miatt több mint 2 millió forintot levont. Bayer Zsolt erre úgy reagált: „Amúgy az adóimat akkurátusan be szoktam fizetni, és tegye fel a kezét, akinek még soha nem keletkezett adótartozása figyelmetlenség, vagy egyéb ok miatt.”
A másik támogatásról és a vádakról
Az ezután egyedi támogatásként kapott összegről és az elszámolásként benyújtott esszékötetről Bayer Zsolt azt írja: „Arról pedig nem tehetek, hogy a másik támogatás alapján megírt anyagok nem tetszenek Molnár Áronnak, nekem sem tetszenek az ő produkciói, még akkor sem, ha nálam több támogatásban részesült a NER-től.”
A publicista arról is ír, hogy a színész-aktivista felvetéseivel szemben soha senki nem szólt neki a támogatások kapcsán, és véleménye szerint ezeket Molnár Áron magától találta ki, miután nem sikerült kiadni az eredetileg tervezett könyvet.
„Kívánom, hogy mindenki pont annyi »kárt« okozzon a magyar államnak, mint amennyit én okoztam, és kívánom, hogy az államtól kapott támogatásokból mindenki úgy valósítsa meg az álmait, ahogy én tettem minden más esetben” – írja még Bayer Zsolt, kiemelve, hogy büszke műveire, amelyeket fel is sorol, majd beidézi többek között Csukás István méltatását egy novelláskötetéről.
Bayer Zsolt szerint nem véletlen, hogy Molnár Áron éppen most, a Terror Házához meghirdetett tüntetés napján áll elő az üggyel. A színész további leleplező anyagokat ígér, felkészül többek között Tóth Gabi és Radics Gigi ügyében is.
