Kezdőlap Politika Szívhangrendelet: egyházak képeznék az orvosokat az életpárti döntésekért

Szívhangrendelet: egyházak képeznék az orvosokat az életpárti döntésekért

által Tamas
Szívhangrendelet: egyházak képeznék az orvosokat az életpárti döntésekért

Szívhangrendelet: képzésre küldenék az egyházak az orvosokat, hogy ne életellenes döntést sugalljanak az abortuszt választó nőknek

A szakmai és civil szervezetek után az egyházak képviselőivel is egyeztetett Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a szívhangrendeletről, a sürgősségi fogamzásgátlásról és a gyógyszeres terhességmegszakításról. A találkozóról egyelőre kevés konkrétum ismert, azonban a református egyház honlapján megjelent beszámoló néhány részletet feltárt.

A keresztény és zsidó felekezetek képviselői azt kérték a minisztertől, hogy ha engedélyeznék is, ne legyen kötelező a patikáknak abortusztablettát vagy más olyan készítményt tartaniuk, amelynek használata ellentétes a gyógyszerész etikai és hitbéli meggyőződésével. Emellett azt javasolták, hogy a szülészorvosok kapjanak segítséget az abortuszra jelentkező anyákkal való kommunikációban – derül ki a reformatus.hu-n olvasható beszámolóból.

Hegedűs Zsolt pénteken fogadta a nagyobb egyházak vezetőit és szakértőiket. A találkozón jelen volt Papp János baptista elnök-lelkipásztor, Földesi Tamás pünkösdi elnök-lelkipásztor, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Szemerei János evangélikus elnök-püspök, Radnóti Zoltán főrabbi, Fekete Károly református püspök és dr. Székely János római katolikus püspök, valamint az egyházak szakértői.

A miniszter konkrétumokat eddig nem árult el az egyházak álláspontjáról, de a Magyarországi Református Egyház portáljának Fekete Károly püspök részletesen beszámolt a szeptember 11-i kormányzati–egyházi egyeztetésről.

Ezt is kedvelheted