Kezdőlap Vegyes A lakóközösség megtagadta az emléktábla elhelyezését Fenyő Miklós utolsó otthonánál

A lakóközösség megtagadta az emléktábla elhelyezését Fenyő Miklós utolsó otthonánál

által Tamas
A lakóközösség megtagadta az emléktábla elhelyezését Fenyő Miklós utolsó otthonánál

Nem járult hozzá a lakóközösség, hogy emléktáblát helyezzenek el Fenyő Miklós utolsó otthonának falán

Hétfőn a néhai Fenyő Miklós hivatalos Facebook-oldalán közzétett meghívó szerint közös emléktáblát állít a XIII. kerület és a család az év elején elhunyt énekes emlékére. A tábla avatása 2026. október 1-jén, 11 órakor lesz a Pozsonyi út 40. előtt.

A bejegyzés szerint Fenyő Miklós az elmúlt 15 évben a Pozsonyi út 38-ban lakott, így eredetileg annak a háznak a falára tervezték kihelyezni a táblát, de a lakóközösség ehhez nem járult hozzá. Mint írták, 2010 előtt a 40. szám alatt lakott, így ott is méltó helye lesz az ő emlékét őrző táblának.

Tóth József, Budapest XIII. kerületének polgármestere nyár elején mutatta be Fenyő Miklós egész alakos szobrának gipszmakettjét. Az emlékmű a Szent István park 26. szám előtt kapott volna helyet, ám az önkormányzat később levette a napirendjéről a szoborállítás tervét. Sokan ugyanis elégedetlenek voltak a szobortervvel, és azt mondták, egyáltalán nem hasonlít Fenyőre.

Fenyő Miklós több mint ötven éven át élt a Pozsonyi úton, a Szent István park közelében. Életével és munkásságával szorosan kötődött Budapest XIII. kerületéhez, melynek díszpolgára is volt. „Fenyő Miklós Angyalföld nagykövete volt. Egyesítette Újlipótvárost és Angyalföldet” – mondta korábban egy tévéműsorban Tóth József, utalva arra, hogy bár Fenyő Újlipótvárosban élt, a dalaiban Angyalföld is hangsúlyosan jelen volt.

Ezt is kedvelheted