Hét könyv idézi fel 1956-ot különböző nézőpontokból
Az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából összeállított válogatás olyan könyveket gyűjt össze, amelyek személyes élményeken, visszaemlékezéseken és irodalmi műveken keresztül idézik fel a magyar történelem sorsfordító időszakát.
Szántó Piroska: Forradalmi szvit
Szántó Piroskát negyvenes évei elején éri a forradalom. A Forradalmi szvit az Akt című, önéletrajzi írásokat tartalmazó kötetben jelent meg, de önállóan is érthető, arányos, sodró erejű elbeszélés. A szerző felidézi a szentendrei házukban töltött októberi napokat, a Galilei október 20-i bemutatóját a Katona József Színházban, majd a híreket az egyetemisták szervezkedéséről, vonulásáról. A művésztársaság – Szántó, Vas István, Ottlik Géza, Kormos István, Juhász Ferenc, Nagy László és mások – akkor kap észbe, amikor már kitépett közepű zászló lobog az autóbuszon, és a jegyet senki nem kéri. A beszámoló megörökíti a Sztálin-szobor ledöntését is: az üres talapzaton vigyázzban álló üres csizmákat a felkelt nép teleszarta. Vas Istvánnak „fontosabbak a gyöngytúk, mint a forradalom”, de ő is sírva fakad, amikor a szovjet tankok elől menekülő kiskatona elkéri a civil ruháját. A megrendítő utolsó mondatok így szólnak: „Ezt a beszámolót 1984-ben írtam. Nem hittem, hogy valaha megjelenhetik.”
Ottlik Géza: Buda
Szántó Piroska a Forradalmi szvitben kérdezi Ottlik Gézától: „Megírja, édes Cipi? Ugye megírja?” A tétova válasz így hangzik: „Hát… majd. Nem tudom. Meg minek. Úgyse lehet… Nem. A fene se érti majd. Dehogy írom.” Ottlik elképzelt, nagy ’56-os krónikája a hiányával tüntet a magyar irodalomtörténetben. Azok a hetvenes évek végétől mitikussá, példázattá emelkedő művek, amelyek Ottlikot irodalmunk hősévé tették, éppen 1957-től jelentek meg: előbb a Hajnali háztetők, két évvel később az Iskola a határon. Felmerül a kérdés, miért napozik olyan nyugalomban és nagy megelégedéssel Szeredy Dani és Bébé a Lukács teraszán 1957 nyarán, alig több mint fél évvel az eltiport forradalom után, és hogyan magyarázható ez a nagy távolságtartás, amelynek eleganciája bizonyos fénytörésben elvtelenségnek látszik.
