Újabb csapás Brad Pittnek: már a negyedik gyereke mondott le a vezetéknevéről
Hivatalosan is megváltoztatta nevét Angelina Jolie és Brad Pitt 18 éves lánya, Vivienne. Egy Los Angeles-i bíró november 2-án jóváhagyta a fiatal nő kérelmét, így a korábban Vivienne Marcheline Jolie-Pitt néven ismert lány mostantól Vivienne Marcheline Jolie néven szerepel a hivatalos dokumentumokban.
Vivienne még júliusban, a tizennyolcadik születésnapja után kezdeményezte a névváltoztatást. A bírósághoz benyújtott iratokban személyes okokra hivatkozott, részletesebb indoklást nem adott. A kérelmet senki sem kifogásolta, így a bíró jóváhagyta a vezetéknév megváltoztatását.
A döntés nem teljesen váratlan: Vivienne már 2024-ben is édesanyja vezetéknevét használta, amikor közreműködött a Broadwayn bemutatott The Outsiders című musical munkálataiban. A produkció műsorfüzetében Vivienne Jolie néven tüntették fel.
Vivienne immár a negyedik gyerek a családban, aki hivatalosan is megvált Brad Pitt vezetéknevétől. Nővére, Shiloh 2024-ben, ugyancsak a nagykorúvá válása után kezdeményezte a névváltoztatást, amelyet néhány hónappal később jóváhagytak. Idén Maddox és Zahara is sikerrel járt a bíróságon.
Vivienne ikertestvére, Knox a középiskolai bizonyítványán szintén elhagyta apja vezetéknevét, hivatalos névváltoztatásról azonban az ő esetében egyelőre nem érkezett hír.
Jolie és Pitt 2016-ban szakítottak, válásukat hosszas jogi csatározás után, 2024 decemberében véglegesítették. A két színész között továbbra is folyamatban van egy per a közösen birtokolt francia borászatuk, a Château Miraval ügyében. Korábbi értesülések szerint a színészhez közel állók Angelina Jolie-t teszik felelőssé az apa és gyermekei közötti kapcsolat megromlásáért.
